Idén is megrendezik a Hetedhét Játékfesztivált Székesfehérváron

Kultúra, 2018.05.23

Idén is megrendezik a Hetedhét Játékfesztivált Székesfehérváron: a gyermeknap hétvégéjén minden a gyerekekről és a gyerekeknek szól majd.

A május 26-27-ei rendezvényt felvezető szerdai sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester úgy fogalmazott, hogy "a művészet kiköltözik az utcára, hiszen a Hetedhét Játékmúzeumból nőtte ki magát a fesztivál". Megjegyezte, hogy idén a megszokott programok mellett új elem lesz az a jótékonysági akció, amelynek keretében a Vörösmarty Színház színészei és dolgozói a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban élő gyerekeknek gyűjtenek.

Nagy Veronika, a Hetedhét Játékmúzeum muzeológusa "állati jó fesztiválnak" nevezte az idei rendezvényt, hiszen ezúttal az állatok kerülnek a középpontba. A gyerekeknek múzeumi élményeket is kínálnak, ezúttal a Deák Gyűjteményt látogathatják, ahol játékos formában ismerhetik meg a kiállítási tárgyakat.

A fesztivál hétpróbája során arra kérik majd a gyerekeket, hogy segítsenek megtalálni az elveszett Teddy mackót, akit a Hetedhét Játékmúzeum lakói kétségbeesve keresnek: összesen hét sikerpecsétet kell összegyűjteniük ahhoz, hogy a mackó végre hazajusson. Emellett rengeteg más játékot is kínál a fesztivál a belvárosban: felhővadászat, ládavasút, különböző fajátékok, lovagi torna, élményműhely, valamint kézműves foglalkozások várják az apróságokat.

Idén is folytatódik a Hétbolha játékcserebere, ahol a gyerekek régi, megunt játékaikat cserélhetik el egymással, de lesz majd fotózás az otthonról hozott kedvenc játékkal, hogy azok a múzeum virtuális gyűjteményét gyarapítsák.

A színpadon Fabók Mancsi, Fekete Dávid, a Vaskakas Bábszínház, a Tintaló Társulás, a Bóbita Bábszínház és a Mesebolt Bábszínház előadásai a felnőtteknek is jó szórakozást ígérnek, ahogyan a családi koncertek is: szombaton délután Bolba Éva és a JAZZterlánc, vasárnap délelőtt Palya Bea, délután a Klárisok zenekar muzsikál.

Váradi Eszter Sára, a Vörösmarty Színház színésze elmondta, hogy vasárnap vele és színésztársaival is találkozhatnak a rendezvény látogatói, akiknek mesélnek és énekelnek is majd. A program része lesz a jótékonysági adománygyűjtő akció, az adományokat a délben kezdődő színpadi műsor keretében adják át a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban élő gyerekeknek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!