Idén nyáron és ősszel is lesz Kerekdomb Fesztivál

Kultúra, 2017.03.23

Idén két alkalommal, június 16. és 18., valamint szeptember 8. és 10. között várja koncertekkel, bortúrákkal, sportprogramokkal és különböző előadásokkal a látogatókat Tállyán a Kerekdomb Fesztivál.

A tavalyi sikeres indulás után idén nem csupán kétszer háromnaposra duzzad a fesztivál, hanem két új helyszínnel és számos új programelemmel is bővül a kínálat - mondta el a rendezvényről tartott budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Fesztivál program- és marketingigazgatója.

A rendezvényen a széles koncertzenei kínálat mellett lesznek slam poetry estek, színielőadások, filmvetítések, vezetett bor- és helyismereti túrák, valamint futó- és kerékpárversenyek is - emelte ki Szabó Réka, a fesztivál produkciós menedzsere.

A látogatókat blues és irodalmi estek várják az Oroszlános Borvendéglő és Borhotelben, könnyűzene és az Így szerettek ők című zenés előadás az újonnan kapcsolódó Vincellér Házban, a település katolikus temploma pedig a komolyzenei koncerteknek ad otthont.

Nyáron és ősszel is szerveznek félmaraton futóversenyt, a kerékpározók pedig saját, vagy bérelt biciklikkel nevezhetnek a Dűlőbringa futamra. Aki inkább sétálva járná be a települést, annak a Hosszúlépés csapata szervez tematikus gyalogtúrákat a környéken.

A helyi bortermelők maguk mutatják be pincéiket, amelyeket a bortúrákon lehet bejárni, a borpiknik programon pedig az adott dombon termett szőlőből készült borokat lehet megkóstolni.

A gyerekeket a Maillot-kastélyban várják kézműves programokkal és mesterségbemutattókkal, de lesz Ringató foglalkozás és Kaláka koncert is.

A nyári Kerekdombon fellép mások mellett az Antonia Vai Band, a Szabó Balázs Bandája, a The Bits - Beatles-zenekar, Palya Bea, Szalóki Ági, Fábián Juli és a Zoohacker, a Jónás Vera Experiment és Rutkai Bori is. Az őszi szüretkor mások mellett a 30Y, a Bohemian Betyars, a Honeybeast és a Random Trip zenekar várja a látogatókat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!