Ismét Garázsband Fesztivál lesz a Müpában

Kultúra, 2017.04.19

A tavalyi siker után idén újra megrendezi rendhagyó tehetségkutatóját a Müpa, amelynek célja lehetőséget és teret adni a feltörekvő fiatal zenekaroknak.

A pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, amely május 26-án önálló koncertet adhat a Garázsband Fesztiválon - közölték a szervezők az MTI-vel.

A 2016 júniusában először megszervezett fesztiválon öt tehetséges fiatal zenekar léphetett fel szokatlan helyszínen, a Müpa mélygarázsában, amely az alkalomra underground klubbá változott. A közönségdíjat tavaly a Bluebay Foxes kapta, és az elmúlt egy évben berobbant a budapesti koncertéletbe a Müpa különdíját elnyert öttagú Luckies is.

Május 26-án 20 órától újra kinyílnak a sorompók, és egy estére ismét a fiatalok és a zene veheti birtokba a Müpa mélygarázsát. A szervezők idén is olyan pop-rock zenekarok jelentkezését várják, amelynek tagjai 16 és 26 év között vannak. A beérkezett pályázatokat a Müpa idei évadának fellépőiből összeálló szakmai zsűri - Bocskor Bíborka, Jónás Vera, Hrutka Róbert, Little G Weevil és Jamie Winchester - bírálja el, és választja ki az öt nyertes zenekart, amely 40-40 perces önálló koncertet adhat a Garázsband Fesztiválon.

A fellépő zenekarok a közönség helyszíni szavazatai alapján a Müpa és Ludwig Múzeum felajánlásából további értékes díjakat - egy egész napot egy profi hangstúdióban fotózással egybekötve és további fellépési lehetőséget - nyerhetnek.

Pályázni május 10-ig lehet a [email protected] email címre beküldött kitöltött jelentkezési lappal, amely letölthető a www.mupa.hu oldalról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!