Jelentős kormányzati és önkormányzati támogatást kap a Weöres Sándor Színház és a Mesebolt Bábszínház

Kultúra, 2020.05.14

Több mint 302 millió forinttal támogatja idén a szombathelyi Weöres Sándor Színházat az állam, a Mesebolt Bábszínház pedig 53 millió forintos állami támogatásban részesül - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Szombathely polgármestere.

Nemény András (Éljen Szombathely! Egyesület-Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MKKP-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa) hozzátette, hogy a szaktárca részéről már aláírt megállapodás szerint az önkormányzat a Weöres Sándor Színház idei működéséhez 210 millió forinttal, a bábszínház fenntartásához pedig 26 millió forinttal járul hozzá saját költségvetéséből.

Az önkormányzat kommunikációs vezetője az MTI kérdésére a sajtótájékoztatót követően elmondta: a megállapodás három évre szól, így a következő két évben is ugyanekkora összegű működési támogatásra számíthat a szombathelyi színház és a bábszínház is.

Tájékoztatása szerint a Weöres Sándor Színház tavaly központi forrásból 208 millió forintot, valamint a kieső tao-bevételek pótlására 93 millió forint kapott, önkormányzati támogatása pedig 185 millió forint volt. A Mesebolt Bábszínház 75 millió forint központi és 21 millió forint önkormányzati támogatással gazdálkodhatott.

A polgármester sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése alapján az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. 600 millió forint támogatást kap a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) épületének felújítására.

Hozzátette: az Ady téri épület - amely egyébként otthont ad a bábszínháznak is - jelenleg leromlott műszaki állapotban van, rendszeresen beázik, ezért van szükség a felújításra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!