Jelentős magán- és közgyűjteményekből származó Picasso-portrék Barcelonában

Kultúra, 2017.03.16

"Picasso. Portrék" címmel nyílik nagyszabású kiállítás pénteken a barcelonai Picasso Múzeumban, amelyhez foghatót a szervezők szerint húsz éve nem láthatott a közönség.

A június 25-ig megtekinthető tárlaton 80 alkotást vonultatnak fel, amelyek a világ jelentős magán- és közgyűjteményeiből származnak, például New York-i Modern Művészetek Múzeumából (MoMA), a Guggenheim Múzeumból vagy a párizsi Picasso Múzeumból.

A műalkotások között szerepelnek olajfestmények, rajzok, szobrok, fotók és metszetek is, mind 1895 és 1970 között készültek, lefedve Picasso teljes alkotói korszakát.

A kiállításra válogatott, gyakran karikatúraszerű portrék megörökítik Picasso több szerelmét, például Marie-Thérese Waltert vagy Olga Koklovát, rokonait, például apját, José Ruizt, nagynénjét, Pepát, valamint helyet kaptak a korának nagy művészeit, barátait ábrázoló arcképek is.

A tárlat kurátora, Elizabeth Cowling a megnyitó előtti, csütörtöki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kiállítást az év elején már bemutatták a londoni National Portrait Galleryben, azonban annak anyagát némileg módosították, és kikerült belőle több önarckép, mivel a barcelonai múzeum két évvel ezelőtt rendezett kiállítást Picasso önarcképeiből.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!