Jótékonysági gálát tartanak vasárnap a damaszkuszi keresztény gyermekekért

Kultúra, 2018.06.29

Szíriai fiataloknak gyűjtenek a Magyar családok a damaszkuszi keresztény gyermekekért elnevezésű akció keretében. A gyűjtés jótékonysági gálával zárul vasárnap a Turay Ida Színházban - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Mint elhangzott, a befolyt adományokból ezer szíriai, köztük száz fogyatékossággal élő fiatal nyári táborozását, illetve rehabilitációját segítik.

Ladinek Judit színművész a műsorban elmondta: magyar művészcsaládok fogtak össze, hogy az adománygyűjtés lezárásaként megvalósítsák a gálaműsort. A zenés műsor számos fellépője között van Hűvösvölgyi Ildikó, Kisfaludy Zsófia, Sáfár Mónika, Papadimitriu Athina és ő maga is, párjával, Molnár Lászlóval. A musicalslágerektől kezdve az operettig, táncig, komolyzene és modern zene is megtalálható a műsorban - mondta, kiemelve, hogy a gála 17 órakor kezdődik a Turay Ida Színházban.

Papp Máté Bence táncművész, a Fricska Táncegyüttes tagja elmondta: a gálaesten egy rövid ritmusos táncot adnak elő. Kiemelte: a program segítségével, amelyet a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége Szőnyi Kinga vezetésével szervez, ezer gyermeket kiragadnak a háborús fenyegetettségből.

Mint a műsorban elhangzott, a jótékonysági gálán a nyitóbeszédet Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mondja. A gálaesten további adományok felajánlására is lesz lehetőség, a gyűjtés július 15-ig tart.

Mint a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége honlapján olvasható, a magyar családok által felajánlott összeggel a fiatalok nyári táborozását segítik Szíria egy biztonságos zónájában. Az összegyűlt összeget átutalják a damaszkuszi görögkatolikus patriarchátus parókusának, aki a tábort szervezi.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!