Jövőre ünnepli fennállásának 18. évét a Maladype Színház

Kultúra, 2018.09.27

Jövőre ünnepli fennállásának 18. évét a Maladype Színház, amely a 2018/2019-es évadban a TRIP Hajó meghatározó társulata lesz.

Az együttműködés keretében a Maladype jelenlegi repertoárjának három előadása - a III. Richárd (rendező: Zsótér Sándor), valamint Balázs Zoltán rendezte Csongor és Tünde, valamint és az Augusztus - 2018 novemberétől a TRIP Hajó Színháztermében lesz látható. A koprodukcióban készülő két új bemutató - T. S. Eliot A kopár föld és Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című műve - pedig már az új játszóhely adottságait veszi figyelembe - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, A kopár föld című produkció Szabó K. István rendezésében látható 2019. január 11-től. Az Yvonne, burgundi hercegnő című darabot Balázs Zoltán állítja színpadra 2019. április 11-i bemutatóval.

A közleményben kitérnek Balázs Zoltán színész, rendező, a Maladype Színház alapítója és művészeti vezetője által megfogalmazott Öt kapu elnevezésű koncepcióra és programra, amelynek keretében olyan tehetséges pályakezdő színészeket karolnak fel, akik a színházi megértés általános folyamatait új perspektívába helyezik - olvasható a közleményben.

Mint írják, a színházi műhely a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (MME) végzős színészosztályának együttes szerződtetésével - az Öt kapu programra építve - hozzájárulhat egy újfajta színházi modellként szolgáló, innovatív és hiánypótló tevékenység megvalósításához is. Ennek köszönhető, hogy szeptember 1-től a Maladype jelenlegi társulatának öt tagja hét új játszótársat üdvözölhetett a független színházi alkotóközösségben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!