Két temesvári vendégjáték látható a Szkéné Színházban

Kultúra, 2018.03.21

Két előadással vendégszerepel a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Budapesten: pénteken az O. márkiné című, vasárnap két alkalommal a Lavina című produkciót mutatják be a Szkéné Színházban.

Az O. márkiné a Trojka Színházi Társulás és a Temesvári Csiky Gergely Színház koprodukciójában készült Kleist-adaptáció, egy fiatal özvegy állapot-drámája, amelyet Soós Attila rendezett - olvasható a Szkéné Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az előadás után közönségtalálkozóra várják a nézőket.

A közleményben idézik Soós Attilát, aki a darabválasztásról szólva úgy fogalmazott: "a történetek kényszerítenek arra, hogy színpadra állítsuk őket". Mint az eddigi anyagválasztások esetében, az egyik létrejött anyag megszülte a következőt, jelen esetben az Orlando az O. márkinét - tette hozzá a rendező.

Mint az ismertetőben olvasható, a budapesti Trojka Színházi Társulás az elmúlt négy évben olyan újfajta színházi formákat keresett, amelyek az előadásban fizikai és mozgásszínházi elemeket is megengednek. Kleist novellájának színpadi adaptációja az eredeti szöveg narratíváját követi. A három jelenet három különböző idősíkot is magába foglal, nem feltétlenül az események lineáris sorrendjét követve. A történet a hősnő nézőpontját követi: egy ártatlan, megerőszakolt nő perspektíváján keresztül ismerjük meg a történéseket, azok következményeit, valamint a környező világot. A történet szereplőit három színész játssza.

Szász Hanna dramaturg szerint Heinrich von Kleist O. márkiné-története a teljes kiszolgáltatottság metaforája. Ocsmány, szentimentális és abszurd egyszerre. "Elalélt állapotban megerőszakolja az a férfi, aki előzőleg kimenti öt erőszakoskodó férfi karjaiból egy erőd elfoglalása során. Hónapokkal később a nő ráébred arra, hogy gyermeket vár, mire a családja kitagadja, hiszen bár várandós, de nem tudja megindokolni, hogyan esett teherbe. Ezek után felad egy hirdetést, hogy jelentkezzen az a személy, akitől gyermeket vár" - ismertette a történetet.

Március 25-én délután és este Tuncer Cücenoglu Lavina című műve Kedves Emőke rendezésében látható a Szkéné Színházban.

"Lehet-e szabályozni az emberi élet minden aspektusát?" - teszik fel a kérdést az alkotók. "Ott, ahol a legkisebb zaj is a halált jelentheti, a hófödte hegyek végeláthatatlansága, a lavinák és a halál állandó fenyegetése olyan szabályok bevezetését tette nélkülözhetetlenné, mely hosszútávon magát az életet lehetetlenítik el" - áll az előadás ismertetőjében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!