Két kiállítás nyílt Tbilisziben a magyar napokon

Kultúra, 2017.12.04

Két kiállítás nyílt Georgia fővárosában, Tbilisziben a magyar napok részeként - tájékoztatta a helyszínről Kránitz Péter Pál, a Magyarország Georgiában című kiállítás kurátora hétfőn az MTI-t.

Ismertetése szerint a két tárlaton a magyar-georgiai történelmi kapcsolatokat, illetve a kortárs magyar ötvösművészetet ismerhetik meg az érdeklődők. A kiállításokat Georgia kultúráért és műemlékvédelemért felelős minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg.

Az államtitkár a közmédiának úgy nyilatkozott, hogy a rendezvénysorozat apropója egyrészt a két ország közötti diplomáciai kapcsolat felvételének 25. évfordulója, másrészt a tavasszal megtartott kormányfői találkozó, amelyen célul tűzték ki, hogy a kulturális diplomácia eszközeivel is erősítsék a két ország közötti kapcsolatokat. Hoppál Péter elmondta: abban is megállapodtak, hogy Magyarország és Szlovákia muzeológusok georgiai szakembereknek adnák át muzeológiai és múzeumpedagógiai tapasztalatukat.

Hétfő este nyílt meg a Tbiliszi Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek díszvendége idén Magyarország. A kaukázusi ország fővárosában vetítik
többek között a Saul fiát; a Liza, a rókatündért, az 1945-öt, valamint a Testről és lélekről című alkotást. A nemzetközi versenyprogramban a legjobb külföldi filmnek járó díjért versenyez Rohonyi Gábor és M. Kiss Csaba filmje, a Brazilok.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!