Kezdődik a prágai Febiofest nemzetközi filmfesztivál

Kultúra, 2017.03.23

Agnieszka Holland legújabb, Pokot című filmjével nyílik meg csütörtök este a prágai Reprezentációs Házban a 24. Febiofest nemzetközi filmfesztivál. A neves lengyel filmrendező szerint, aki személyesen is részt vesz a bemutatón, egy detektívtörténetről van szó, amelyet eddig még csak a lengyel nézők ismerhetnek.

A március 31-ig tartó prágai seregszemlén 55 ország alkotóinak 155 filmjét tekinthetik meg az érdeklődők.

A világ filmművészetéhez való kiemelkedő hozzájárulásukért az idén olyan neves személyiségek kapnak Kristián-díjat, mint Jan Tríska legendás cseh színész, Abel Ferrara amerikai rendező vagy Peter Suschitzky brit operatőr.

A Febiofest, amelyet Fero Fenic Prágában élő szlovák filmrendező hívott életre a kilencvenes évek elején, mára az egyik legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvénnyé vált Csehországban, és komoly nemzetközi rangot vívott ki magának.

A prágai szemle után a kiválasztott filmeket 14 cseh városban is levetítik.

A Febiofest műsorfüzetéből kitűnik, hogy idén - eltérően a korábbi évektől - magyar filmeket nem vetítenek a mustrán. A filmszemlére meghívott vendégek eddig nyilvánosságra hozott névsorában sem találhatóak magyar alkotók, művészek.

A filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke az idén Juraj Herz, a hatvanas évek cseh újhullámának híres rendezője lesz. Herz nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Halottégető vagy a Petróleumlámpák.

A Febiofest alkalmával számos ismert külföldi filmes látogat el Prágába. Különösen nagy érdeklődés előzi meg Emir Kusturica jugoszláv rendező látogatását, aki egykoron a prágai filmművészeti akadémia diákja is volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!