Kiállítás nyílik a 150 éves a Pest-Salgótarján vasútról

Kultúra, 2018.06.28

Százötven éves a Pest-Salgótarján vasút; az évfordulón emlékkiállítást nyitnak meg szombaton Salgótarjánban a József Attila Művelődési Központ Üvegcsarnokában, a tárlaton fotókat és élethű maketteket is bemutatnak.

Végh Gyula, az esemény egyik szervezője az MTI-nek elmondta: a magyar állam 150 éve vásárolta meg a Magyar Északi Vasutat, a Pest-Hatvan-Salgótarján vasútvonal tulajdonosát. A vásárlást a XLI. törvénycikk rögzítette, és ezzel alakult meg 1868. július 1-én a Magyar Királyi Vasút, a mai MÁV jogelődje.

Hozzátette: a Pest-Salgótarján vasútvonal építését a Szent István Kőszénbánya Társulat kezdte meg 1863-ban, 1867-ben adták át a forgalomnak. 1871-ben nyitották meg a Losoncig tartó szakaszt, később fokozatosan tovább építve alakult ki a Budapest-Ruttka fővonal.

Végh Gyula ismertette: a kiállítás három fő egységből áll. A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum korabeli archív fotói segítségével a vasútvonal 150 éves történetét, a Hatvan-Somoskőújfalu közötti vasútvonalról és az állomásokról 2018 júniusában készített fotókkal pedig a jelent mutatják be. Emellett vasúti mozdonyok, kocsik, vasúti pályák, vasútállomások és vasúti berendezések élethű modelljeivel, makettjeivel a másfél évszázados vasúti fejlődést is illusztrálják. A kiállításon a bátonyterenyei Viessmann Modellgyártó Kft., a hatvani Liszt Ferenc Euro-City Vasútmodellező Klub, valamint két egyéni vasútmodellező, Szabó József és Varga László alkotásai láthatók.

A kiállítás ideje alatt modellépítő "kuckót" működtetnek, a bátonyterenyei kft. segítségével, ahol az érdeklődő fiatalok, de a játékos kedvű felnőttek is készíthetnek egyszerűbb vasúti épületeket, az elkészült alkotásokat pedig mindenki ajándékba kapja.

Szombaton délelőtt Fodor Miklós történész, a Dornyay Béla Múzeum igazgatóhelyettese nyitja meg a tárlatot, a rendezvényen Huszár Máté, Salgótarján alpolgármestere és Nagy Krisztián, a MÁV Zrt. pályavasúti területi igazgatója mond köszöntőt.

A két magánszemély, Szeberényi András és Végh Gyula által szervezett vasúttörténeti emlékkiállítás július 31-ig látogatható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!