Kiállítás nyílt Lucien Hervé és Sarkantyu Illés munkáiból Brüsszelben

Kultúra, 2018.09.07

A konkrétum absztrakciója címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé Párizsban élt magyar származású fotográfus és Sarkantyu Illés Franciaországban élő magyar fotográfus és videoművész munkáiból Brüsszelben.

A Galerie La Forest Divonne nevű kiállítótérben rendezett tárlat meghatározó eleme a 2007-ben elhunyt Lucien Hervé L'Appartement (A lakás) című, 16 képből álló, nagyméretű installációja.

A fotográfus saját lakásában exponált fotóiból 90 évesen, 2000-ben készített összeállításán az intim otthoni tér a tőle jól ismert absztrakt megközelítésben jelenik meg. A képek arra is emlékeztetnek, hogy a művésznek betegsége, a sclerosis multiplex miatt korán fel kellett hagynia az utazásokkal, így saját lakása lett fotói témája.

A brüsszeli galériában látható összeállítás 2000-es bemutatása óta csak a franciaországi Tours-ban, a párizsi Jeu de Paume által rendezett, májusban befejeződött életmű-kiállításon volt látható.

Sarkantyu Illés kiállított képei az Hervé fotónagyításait és negatívjait tartalmazó dossziék és feljegyzések borítóit mutatják be.

A Bordeaux-ban élő művész az MTI-nek elmondta, a kiállítás portré, amely anélkül enged betekintést Lucien Hervé életébe és utazásaiba, hogy magát a művészt megmutatná.

A fotókat rejtő dossziék feliratai az Hervé utazásait, változatos munkájának helyszíneit rögzítik. A dokumentálás szándékával készített és kiállított képek mind abból a térből származnak, amelybe Hervé nagy formátumú, színes felvételein keresztül pillanthat be a látogató. Minden lefényképezett feljegyzés és dosszié ma is ebben a lakásban található - mondta.

Hervé életművének utolsó nagy, összefüggő sorozata a lakásában alkotó művész belső szabadságát tükrözi - tette hozzá Sarkantyu Illés.

A kiállítás október 20-áig tekinthető meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!