Kistelepülések pályázhatnak kulturális projektek megvalósítására

Kultúra, 2017.10.06

Ezer főnél kisebb lélekszámú, hátrányos helyzetű magyarországi települések önkormányzatai számára írtak ki pályázatot kulturális projektek megvalósítására 40 millió forintos keretösszeggel - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az államtitkárság pályázatonként maximum 500 ezer forintos, vissza nem térítendő támogatással segíti a hátrányos helyzetű kistelepüléseket a projektek megvalósításában.

A települések pályázhatnak például családokat, gyermekeket, a gyermekvállalást, a generációk közötti együttműködést középpontba helyező kulturális programok rendezésére, a helyi közösségi fejlesztéseket előkészítő tanulmányutak szervezésére, vagy rendezvényeken való részvételre, történelmi bemutatóhelyek tanulmányozására az ismeretek bővítése céljából, esetleg a helyi hagyományok ápolását és a nem helybéliekkel való megismertetését célzó programok szervezésére. Támogatják továbbá a határon túli magyar közösségekkel való kapcsolatok ápolását, erősítését célzó programok rendezését, valamint a településről elszármazottakkal való kapcsolattartást, a település érdekében történő kapcsolatépítést célzó programokat is.

A pályázatok benyújtásának határideje november 6., a megvalósítás időszaka pedig 2017. szeptember 1. és 2018. június 30.

A részletes pályázati feltételek a kormany.hu oldalon olvashatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!