Koncertek, kiállítások és irodalmi előadások a Salföldi Dalföld programján

Kultúra, 2017.07.20

A koncertek mellett a tájra és a különböző művészeti ágakra reflektáló előadásokkal és kiállításokkal is várják a közönséget az idei Salföldi Dalföld elnevezésű programsorozaton július 28. és 30. között, a Balaton-felvidéki Salföldön.

Rosonczy-Kovács Mihály, a rendezvény művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elmondta, hogy a településen élő művész és művészetkedvelő lakosság ötlete nyomán megszületett rendezvényt idén harmadik alkalommal rendezik meg.

Pénteken a Szimbiózis 3. című fotókiállítással nyílik meg a sorozat, majd a Pajta Galériában a Stubnya Béla Társulat előadását láthatja a közönség Szárnyaszegett életrajzok címmel.

Este a Misztrál Együttes és a Sárarany Zenekar ad koncertet, majd táncház és folkkocsma zárja a napot.

Szombaton az érdeklődők Varga László kiállítását tekinthetik meg Tőke Gyula Pajtájában, ugyanott Kondor Katalin és Maróth Miklós beszélget az Iszlám filozófia és kultúra sarokköveiről. Lesz továbbá gyermektáncház Pelyvás Dorottyával, koncertet ad Eichinger Tibor és a ZEEG zenekar, Oláh Krisztián, a Dunazug Együttes és Farkas Annamária is.

Vasárnap egy túrán a Salföld környéki erdőket lehet megismerni, majd Random Szerda koncert és szerzői délután lesz Csender Leventével. Fülemile Ágnes és Balogh Balázs néprajzkutatók Változó Kalotaszeg - a muszulytól az autópályáig címmel tartanak előadást, de lesz Trio Passacaglia és Balaton Együttes koncert is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!