Könyvfesztivál - A díszvendég Törökország sokszínű programmal készül

Kultúra, 2014.04.24

Sokszínű programmal, több mint 1500 könyvből álló kollekcióval, 12 íróval, kiállításokkal, beszélgetésekkel és irodalmi estekkel mutatkozik be Törökország a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként csütörtöktől Budapesten.

A Szultán ajándéka. Négy corvina a Szeráj könyvtárából - Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban Az elmúlt években a török kultúra, művészet és irodalom egyre szélesebb körben mutatkozott be. 2008-ban a frankfurti, 2009-ben a genfi, 2010-ben a dohai könyvfesztiválon, legutóbb, 2013-ban pedig a londoni könyvkiállításon mutatkozhatott be Törökország mint díszvendég - emlékeztet a török nagykövetség MTI-hez eljuttatott közleménye.

A budapesti török díszvendégség könyvkiadók és több mint 20 szakmai, valamint civil szervezet részvételével, a török Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium, valamint a Yunus Emre Török Kulturális Központ támogatásával valósul meg.

A programok legnagyobb része a Millenáris parkban, a török Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium 150 négyzetméteres standján lesz. A nemzeti standon, ahol több mint 1500 kötettel találkozhatnak az érdeklődők, külön pulttal várja a közönséget a minisztérium munkáját támogató 10 kiadó, valamint helyet kapnak a török írókat, kiadókat, műfordítókat képviselő szerzői jogi ügynökségek is.

Bemutatkozik a standon a török könyvek idegen nyelvekre fordítását és külföldi kiadását támogató TEDA program is, amely 2005-ös megalapítása óta 1559 mű 61 országban, 56 nyelven való megjelenését segítette. A program Magyarországon 39 mű fordításához és kiadásához járult hozzá, amelyek közül eddig 27 jelent meg.

A fesztivál programsorozatában az érdeklődők hallhatnak a török és magyar népmesékről, a török-magyar történelmi kapcsolatokról, a török kortárs irodalomról, a török könyvpiacról, a magyarra fordított török művekről és a magyar turánizmusról, vasárnap pedig a nagy török író, Orhan Kemal születésének 100. évfordulójáról is megemlékeznek a török standon.

A török irodalom iránt érdeklődők találkozhatnak Solmaz Kamurannal, Az első török nyomda magyar megalapítójának kalandos élete című kötet írójával, Mevlana Idris Zenginnel, a Csengő-bongó meseutca című kötet szerzőjével, Mavisel Yenerrel, A kék alma című kötet írójával, Iskender Palával, a Halál Babilonban, szerelem Isztambulban című kötet szerzőjével, Gül Irepogluval, Az ágyas című kötet írójával, valamint több fordítóval is.

A könyvfesztiválhoz kapcsolódóan corvinakiállítás látható az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) A Szultán ajándéka - Négy corvina a Szeráj könyvtárából címmel. Törvényhozó Szulejmán Szultán 1526-os budai hadjárata és az 1541-es hadjárat után Mátyás király könyvtárából néhány könyv Isztambulba került. Ezek közül négyet Abdul Aziz szultán 1869-ben, a Szuezi-csatorna megnyitása alkalmából Isztambulba látogató Ferenc Józsefnek, az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodójának ajándékozott. Ezt a négy corvinát, amelyet csak rendkívüli alkalmakkor állítanak ki, most május 6-ig láthatja a nagyközönség.

Nakkashane: Könyvkészítés az oszmán szerájban címmel a török kulturális központ különleges könyvkészítő műhellyel várja az érdeklődőket a Millenárison, ahol szakértő mesterek élőben mutatják be a könyvkészítés hagyományos művészetét: a papír és a tinta készítésétől a kalligráfiáig, a díszítéstől a kötésig. A bemutatók mellett a művészek workshopokat is tartanak.

Kiállítással tisztelegnek a török könyvnyomtatás magyar úttörője, Ibrahim Müteferrika (1672-1747) előtt is, aki Kolozsváron, magyar szülők gyermekeként született, és 1716 táján került be a szultáni udvar különleges szolgáló rendjébe, a müteferrikák közé. Később a török művelődéstörténet egyik meghatározó alakjává vált, nevéhez fűződik az Oszmán Birodalom első török nyomdájának létrehozása. A Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményében őrzött, általa nyomtatott művek közül 11-et láthatnak - első alkalommal - az érdeklődők. Ibrahim Müteferrika életéről beszélgetést is rendeznek csütörtökön a török kulturális intézetben.

A Yunus Emre intézetben pénteken irodalmi estekkel is várják a nagyközönséget. Írói gondolatok: Történelem és regények címmel Iskender Pala íróval beszélgetnek, Zene és költészet címmel pedig Oya Uysal és Furkan Caliskan költők részvételével tartanak felolvasást.
(MTI)

Galériánk

A Szultán ajándéka. Négy corvina a Szeráj könyvtárából - Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban A Szultán ajándéka. Négy corvina a Szeráj könyvtárából - Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!