Könyvfesztivál - Megnyílt az idei rendezvény

Kultúra, 2017.04.20

A régió egyik legfontosabb könyvvásárává váló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál több mint két évtizedes története bizonyítja, hogy olvasni jó, és a leírt szó semmivel sem pótolható - mondta el Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár az idei rendezvény csütörtöki megnyitóján a fővárosi Millenárison.

A vasárnapig tartó, 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégei idén a visegrádi országok, Lengyelország, Szlovákia és Csehország. Az államtitkár kiemelte: Közép-Európa mítosz, szellemiség, életérzés, sors-és értékközösség is egyben. Mindez mélyen összeköti a visegrádi országokat, minden létező érdekellentét és történelmi sérelem ellenére is.

"Irodalmaink úgy egyediek, hogy közben egymásra is reflektálnak, egymásból is merítenek" - fűzte hozzá Íjgyártó István, aki szerint az irodalmon keresztül tárulkozik fel legteljesebben egy ország kultúrája, történelme, mentalitása és észjárása.

"A magyar kortárs irodalom sosem volt még olyan ismert külföldön, mint ma" - hangsúlyozta az államtitkár, kitérve arra is: 2016-ban Kertész Imre, Esterházy Péter és Csoóri Sándor halálával nagy veszteségek érték a magyar irodalmat.

Íjgyártó István úgy látta: a könyvfesztiválok és vásárok világszerte azt mutatják, hogy a könyvnek, szépirodalomnak új reneszánsza jöhet, az olvasás, a könyv szeretete minden aggodalom ellenére sem hagy alább.

Az államtitkár bejelentette a Balassi Műfordítói Nagydíj megalapítását is. A minden évben a fordítók világnapján, szeptember 30-án kiosztandó elismerés feladata az olyan külföldi műfordítók díjazása lesz, akik évtizedek óta segítik munkájukkal a magyar irodalom külföldi megismertetését.

Pawel Lewandowski, a lengyel kulturális és nemzeti örökség minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta: Lengyelország kiemelte célja támogatni, hogy irodalma eljusson minden érdeklődőhöz a visegrádi országokban. Ezért is fontos, hogy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon nagyon sok visegrádi országból érkező kiadó, szerző és műfordító vesz részt különböző beszélgetéseken, találkozókon.

A megnyitón Pro Cultura Hungarica-díjat vehetett át Jü Cö-min kínai-magyar fordító, aki a kortárs magyar irodalom számos szerzőjének - Kertész Imre, Esterházy Péter, Márai Sándor - műveit ültette át kínai nyelvre.

"Büszke vagyok rá, hogy Kínában képviselhettem ennek a szép kis országnak a nagy, csodás irodalmát" - fogalmazott az 1964-ben Pekingben született műfordító, aki a kilencvenes években költözött Magyarországra.

A 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon dedikálásokkal együtt csaknem 500 program, köztük könyvbemutatók, felolvasások, író-olvasó találkozók, koncertek és kiállítások várják a közönséget. Mintegy 850 vendég, köztük művészek, írók és tudósok részvételével zajló rendezvényen idén 28 ország képviselteti magát, és mintegy 150 kiállító könyvkínálatából válogathatnak az érdeklődők vasárnapig.

Az idei díszvendég-író az irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!