Kozma Klasszik - Kozma Lajos-kiállítás a Műcsarnokban

Kultúra, 2018.09.04

Kozma Lajos tervezőművészeti és grafikai tevékenységét állítja a középpontba a világhírű építész, iparművész halálának hetvenedik évfordulóján a Műcsarnok szerdától látható, Kozma Klasszik - A Budapesti Műhely és Kozma Lajos című kiállítása.

Kozma Klasszik - Kozma Lajos-kiállítás a Műcsarnokban A 2018-as Kozma-emlékév keretében a Műcsarnok, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum és a Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium nagyszabású programsorozatot indít, melynek célja Kozma sokszínű munkásságának bemutatásán keresztül a művészeti szakképzés, a kézműipari tradíciók jelentőségének hangsúlyozása - jelentette be a kiállítás keddi sajtótájékoztatóján a Műcsarnok művészeti igazgatója.

Szegő György elmondása szerint az emlékévet különösen aktuálissá teszik a tervezőművészet és a design terén ma zajló folyamatok: a kézművesség a robotika korában új dimenziót kezd jelenteni, és folyamatosan növekszik az érdeklődés a kézműves minőség és módszerek iránt.

A Kozma Lajos által 1913-ban alapított Budapesti Műhely az első magyarországi iparművészeti szövetkezetként éppen ezeket az elveket állította a középpontba, máig tartó hatást gyakorolva a magyar iparművészetre - emlékeztetett Szegő György.

Horányi Éva kurátor hozzátette: Kozma Lajos ma sokkal jobban ismert az általa tervezett épületekről (budapesti Austerlitz-ház és Átrium mozi, a gyomaendrődi Kner-villa vagy a Lupa-szigeti nyaralók), mint tervezőművészeti tevékenységéről, a kiállítás célja ezért elsősorban a Budapesti Műhely történetének és ezzel párhuzamosan Kozma grafikusi-könyvművészi tevékenységének bemutatása.

A Kozma vezetésével 1913-tól 1919-ig működtetett Budapesti Műhely egyedülálló vállalkozás volt a múlt század elejének Magyarországán: az igényes kézműipar megtartásával a hazai art deco kiemelkedő darabjait hozta létre - idézte fel.

A szövetkezeti formában működő, 9-10 mesterembert összefogó műhely elsősorban bútorok kivitelezésére szakosodott, de készített és forgalmazott egyéb lakberendezési tárgyakat, lámpákat, tükröket, lakástextíliákat is; ezeket mind Kozma tervezte.

Kozma Lajos ez idejű grafikai munkásságának jelentős része a gyomai Kner Nyomdával való szoros szakmai kapcsolatban jött létre. A nyomda 1917-től sorra adta ki Kozma rajzaival illusztrálva kortárs szerzők írásait és a Kner Klasszikusok sorozatot, de a közös munkában született meg a Kner Nyomda egyedülálló tipográfiai sorozata is - emelte ki a kurátor.

Horányi Éva elmondása szerint a kiállított anyag jelentős része a rekonstrukció miatt jelenleg zárva tartó Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből származik, de több darab érkezett például a Kiscelli Múzeumtól, a Kner Nyomdától és magángyűjtőktől is.

A kurátor felhívta a figyelmet a Dévényi Tamás által tervezett installációra, melyhez 22 kilométernyi fehér zsinórt több mint 17 ezer csomóval erősített fel 50 önkéntes.

A Budapesti Műhely történetét bemutató kiállítás december 2-ig látogatható a Műcsarnok kamaratermében.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Kozma Klasszik - Kozma Lajos-kiállítás a Műcsarnokban Kozma Klasszik - Kozma Lajos-kiállítás a Műcsarnokban Kozma Klasszik - Kozma Lajos-kiállítás a Műcsarnokban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!