Kulturális örökség napjai - Temetői sétákkal várja a látogatókat a NÖRI

Kultúra, 2018.09.12

Az idén is temetői sétákkal várja az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szombaton és vasárnap a Fiumei Úti Sírkertben, a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben és a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat keretében.

Idén harmadik alkalommal csatlakozik a NÖRI a programsorozathoz olyan ingyenes vezetett sétákkal, melyek bepillantást adnak a NÖRI által kezelt, kiemelkedő jelentőségű sírkertek történetébe - tájékoztatta az intézet szerdán az MTI-t.

A program keretében a Fiumei Úti Sírkertben bemutatják a mauzóleumokat, a művészparcellát, a sírkert szobrait és szobrászait. A Rejtett utakon című programon pedig biciklivel is bejárhatók lesznek a temető legtávolabbi részei.

A tájékoztató szerint a Fiumei úti sírkert közvetlen szomszédságában elhelyezkedő, 1874-ben megnyitott Salgótarjáni Utcai Zsidó Temető mind az ott eltemetett személyiségeket, mind pedig a temetőben létrehozott építészeti alkotásokat tekintve egyedülálló jelentőségű. A sírkertben végigsétálva a látogatók megtekinthetik művészek, mecénások, a magyar gyáripar nagy alakjainak síremlékeit.

Az Akiket feledésre ítéltek című sétán az Új köztemető legtávolabbi zugában, a 301-es parcella mellett felépített modern látogatóközpontba kalauzolják a szervezők az érdeklődőket, akik a nemzeti gyászpark kialakulását, az ott elhunytak életét, és a közeli Kisfogház történetét ismerhetik meg.

A mauzóleumok és a Fiumei úti sírkert sétán a látogatók megtekinthetik Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyányi Lajos mauzóleumát. Az érdeklődők bejárhatják a Művészparcellát is, ahol nemcsak képzőművészek, színészek, írók és zenészek nyugszanak, hanem neves sportolók, politikusok, orvosok is. A látogatók a elsétálnak Munkácsy Mihály, Radnóti Miklós és Jókainé Laborfalvi Róza síremlékéhez.

A Múzsák címmel vezetett sétán a Fiumei úti sírkertben nyugvó Szendrey Júlia, Holics Janka, Harmos Ilona, Török Sophie és mások életének olyan pillanataira irányítják rá a figyelmet, amelyek többnyire nem kerültek be az irodalomtörténeti feldolgozásokba, de gyakran még a családi legendáriumokba sem.

A Halhatatlan művészet - Szobrászok és szobrok című program alkalmával a sírkertben bolyongva úgy érezhetjük magunkat, mintha egy különleges szoborparkban sétálnánk, ahol neves szobrászaink alkotásaival találkozhatunk. A szobrok gyakran történeteket is mesélnek, a sétákon a kővé vált oroszlán, a hátrahagyott kalap-kabát és egy párka titkaira is fény derül - olvasható a szervezők közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!