Kulturális örökség napjai - Programok Győr-Moson-Sopron megyében

Kultúra, 2017.09.14

Győrben tárlatvezetéseket, Sopronban a nyilvánosság elől elzárt épületet, Fertődön az Esterházy-kastély parkját mutatják meg, Mosonmagyaróváron pedig előadást tartanak a Kulturális örökség napjai országos rendezvényhez kapcsolódva szeptember 16-án és 17-én.

A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum szervezésében vasárnap délután a Magyar Ispita műemléképületet mutatják be, amelyet 1666-ban vásárolt meg gróf Széchenyi György győri püspök. Az 1730-as években az épület nyugati sarkokházát lebontották, a helyén építették fel az ispita Szent Annáról nevezett templomát. A barokk stílusú templomot 1735-ben szentelték fel. A második világháborút követően az épület lakóház lett, majd 1993-ban a városi múzeum részévé vált.

A műemléképület bemutatását követően a Váczy Péter Gyűjteményben tartanak tárlatvezetést, később Szeretlek Győr címmel Lebó Ferenc szobrászművész mutatja be a kiállítását.

Sopronban szombaton délután a Pék-házban rendhagyó tárlatvezetést tartanak, ahol a kenyérsütés praktikáiba is beavatják a látogatókat. Aznap a Kolostor utcai Zichy-Mesko palotában Nemes András művészettörténész és Velledits Lajos festőrestaurátor kalauzolja a látogatókat a barokk épületben - tájékoztatott Szabadhegyi Zita, a Soproni Múzeum pr és marketing munkatársa.

A mulatóerdő titka címmel szombaton és vasárnap a fertődi Esterházy-kastély tájkertjeit és rózsakertjét mutatják be csaknem egyórás séta keretében. A mintegy kétszáz hektár alapterületű park struktúráját a kastély díszterméből kiinduló, három sugárirányú látványtengely szabja meg, amelyek a nyílt barokk díszkert mögött az egykor mulatóerdőt, fácánost és vadaskertet magába foglaló Lés-erdőben folytatódnak.

A rózsakertet 1908-ban gróf Cziráky Margit alapította, jelenleg mintegy 430 féle rózsafaj csodálható meg benne. A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, regisztrálni az [email protected] e-mail címen lehet.

Mosonmagyaróváron a Hansági Múzeum szervezésében szombat délután az Olasz kápolnában és az Ipartelepen tart tárlatvezetést Thullner István helytörténész. A kápolna, amit a helyiek olasz kápolnaként ismernek, Mosonmagyaróvár Ipartelep városrészében található. A városrészt 1914-ben kezdték kialakítani, hogy ott kapjon helyet az Osztrák Magyar Monarchia legnagyobb hadianyaggyára. Az első világháború alatt az építkezésen nagy számban alkalmaztak olasz és orosz-lengyel hadifoglyokat. Az ő számukra épült a kápolna 1916-ban, a hadifoglyok egykori barakktáborának közelében. Az első világháborús emlékhely helyi építészeti védelem alatt áll.

Sopronkövesden a korábbi évekhez hasonlóan szombaton és vasárnap is színes programokkal várják az érdeklődőket település szerte. Fülöp Zoltán polgármester elmondta, hogy több mint tíz kiállítás tekinthető majd meg. A helyszínek között mindkét nap lehet kisvonattal és lovaskocsival utazni.

A program szombaton felvonulással kezdődik, de lesz rétesnyújtás és -kóstolás, természetismereti játékok, utazó planetárium, ökojátszótér, BMX- és repülőmodellező-bemutató. Fellép mások mellett a Kövirózsa Kulturális Egyesület és az Apnoé zenekar.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!