Latorcai: idén 856 millió jut a nemzeti összetartozást erősítő szervezeteknek

Kultúra, 2018.01.11

A kormány idén a Nemzeti Együttműködési Alap terhére mintegy 4,9 milliárd forint támogatást nyújt valódi civil szervezetek számára, ebből a nemzeti összetartozást erősítő, valamint a kulturális értékek megőrzését szolgáló szervezeteknek összesen 856 millió forintot biztosít pályázati úton.

Erről Latorcai Csaba a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára beszélt csütörtökön Székesfehérváron, ahol megnyílt a Rex névre hallgató könyves szekér az országos olvasási program keretében.

Elmondta, hogy a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület kezdeményezése nem új keletű, hiszen októberben Veszprémben, novemberben Kőbányán, míg decemberben Szekszárdon állítottak könyves szekeret. Januárban Székesfehérvár mellett Józsefvárosban és a 12. kerületben jelennek meg a szekerek és buzdítanak olvasásra.

Latorcai Csaba hangsúlyozta, hogy a programban "egy buszjegy áráért" lehet minőségi könyvhöz jutni, hiszen egy használt könyv 300, míg egy új 600 forintba kerül.

"Különös érték a rohanó világban megállni és kézbe venni egy könyvet" - fogalmazott, hozzátéve: az egyesület a négy éve indított olvasási mozgalmat új alapokra helyezve, az eredeti szándékok mentén országossá és határon túlivá kívánja tenni a könyvek népszerűsítéstét. Utóbbi célkitűzés egybeesik a kormány törekvéseivel is - mondta.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a város szívesen állt az ügy mellé, mert Székesfehérváron sokan keresik a könyvek adta élményeket. Úgy vélte, a könyves szekér egyfajta üzenet, hogy egy közösség miként juttathat el kultúrát minden emberhez.

Veress Márton, a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület tagja céljuknak nevezte, hogy a Kárpát-medencében 200 könyves szekeret helyezzenek el. Ezután szeretnének beindítani egy futárszolgálatot és "minden faluban, minden ajtón bekopogunk, hogy odaadjuk az ott lakóknak Jókait, Móriczot vagy Sütő Andrást".

Terveik között szerepel még egy több millió kötetet magában foglaló raktár létrehozása, hogy bárkinek adhassanak egy-egy könyvet 300 forintért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!