Március 15. - Áder János: március 15. nemzeti önbecsülésünk és a haza szolgálatának ünnepe

Kultúra, 2018.03.15

Március 15. örökre szólóan nemzeti önbecsülésünk és a haza legjobb tudásunk szerinti szolgálatának ünnepe - mondta a Parlamentben elmondott ünnepi beszédében Áder János köztársasági elnök csütörtökön, a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrendek átadása előtt.

Az államfő úgy fogalmazott: 1848. március 15. világossá tette: a magyarok nem akarják kiengedni kezükből a saját sorsuk feletti döntés jogát.

A forradalom első évfordulóján, 1849-ben, a honvédő háború közepette csak keveseknek jutott ideje az ünneplésre; március 15. hősei különböző posztokon, de mind a haza ügyét szolgálták - emlékeztetett.

Pedig a százhetven esztendővel ezelőtti forradalom - ahogy Kossuth fogalmazott: - "lármájából" a magyarok igazságot kereső, szabadságban reménykedő hangja hallatszott fel az égre - fűzte hozzá.

Áder János elmondása szerint ekkor bebizonyosodott, hogy a magyarok ragaszkodnak szabadságjogaikhoz, a nemzeti függetlenséghez, a haladás szelleméhez, és hajlandók áldozatot hozni érte. Ha kell vitákban, ha kell, heves ütközetekben, de - miként az áprilisi törvények kimondták - "jogban és érdekben" egyesítve.

"Ezért nem tudta kikezdeni 1848-49-et sem az idő, sem az elhallgatás, sem a történelemhamisítás, sem a kisajátítás. Az elmúlt 170 év politikai csörtéi során el-eltévedő pengék sem tudtak sebet ejteni rajta" - fogalmazott.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: március 15. örökre szólóan nemzeti önbecsülésünk és a haza legjobb tudásunk szerinti szolgálatának ünnepe. Ezért vált hagyománnyá és ezért köszöntik ezen a napon mindazokat, akik a legjobb tudásukkal szolgálnak - méltatta a kitüntetetteket.

Mint hozzátette, a nemzeti ünnep alkalmából díjazott művészeket, tudósokat, közéleti személyiségeket ma is a tenni akarás, a haladás eszménye sarkallja egyre jobb és jobb teljesítményre.

Ők azok, "akik művészetükkel örök érvényű értékeket képviselnek, hűek nemzeti hagyományainkhoz, s egy zavaros eszméktől terhelt világban is meg tudják mutatni, mi a katarzis. Akik tudományos munkájukkal, kutatásaikkal egyszerre a jelent és a jövőt is szolgálják. Azokat, akik szorgalmukkal, fáradhatatlanságukkal, elkötelezettségükkel mindannyiunknak példát mutatnak" - emelte ki az államfő.

Áder János a kitüntetettekhez fordulva köszönetet mondott, amiért tehetségükkel, szorgalmukkal, hűségükkel, józanságukkal, áldozatukkal, türelmükkel példát mutatnak és ezzel másokat is jobb teljesítményre sarkallnak.

Áder János Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke társaságában adta át a díjakat.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!