Március 15. - Diákoknak tartanak rendhagyó történelem órákat a Fiumei Úti Sírkertben

Kultúra, 2018.03.09

Csaknem ezer diák vesz részt a hét folyamán rendhagyó történelemórákon a nemzeti ünnephez kapcsolódva, a Fiumei Úti Sírkertben.

A Fiumei Úti Sírkert nemzeti emlékhelye nemcsak temetőként funkcionál, hanem a város szívében lévő parkként történelmi sétákra is inspirálja évek óta az idelátogatókat - mondta el Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója az MTI-nek.

Kiemelte, hogy idén csaknem ezer általános és középiskolás diákot, valamint egyetemista fiatalt fogadnak március 10. és 15. között, akiket a NÖRI szakértői kalauzolnak végig a nemzet nagyjainak sírjai és mauzóleumai között. Utóbbiak a kiemelt időszakban egész nap nyitva tartanak.

Mint azt a főigazgató kiemelte, a diákok nagyon szép sétaútvonalakon fogják megnézni az emblematikus sírhelyeket, hiszen ott van a sírja Görgei Artúrnak, az 1848-as hősöknek, de a kor legjelentősebb művészinek is, mások mellett Jókai Mórnak, Arany Jánosnak vagy Vörösmarty Mihálynak. A séták így nemcsak a korszak történelmi, hanem irodalmi vonatkozásaira is kitérnek majd.

Radnainé Fogarasi Katalin megjegyezte, hogy az egyetemisták megkoszorúzzák többek között Forinyák Géza joghallgató sírját is. A fiatal elsők között szerette volna társaival 1860 márciusában megkoszorúzni a szabadságharcban elesettek sírját, de a Kerepesi temető előtt az osztrák hatalom katonái közéjük lőttek, és a fiú a súlyos vérveszteség következtében április elején hősi halált halt.

A főigazgató megjegyezte: évről évre egyre több diákcsoport keresi fel a sírkertet és vesz részt a történelmi sétákon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!