Március 15. - Potápi: egyre többen érezhetjük úgy, hogy Magyarország erősödik

Kultúra, 2018.03.14

Ma már egyre többen érezhetjük úgy, hogy Magyarország erősödik, a magyar nemzet tagjai bizakodva tekinthetnek a jövőbe - mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Dombóváron, az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulóján tartott ünnepségen.

Potápi Árpád János a Kossuth-szoborcsoport főtáblája másolatának avatásán hozzátette: hazánk és a térség sorsa azonban csak rajtunk, magyarokon és a közép-európai embereken múlik.

Horvay János alkotása hangsúlyozza, hogy bár Kossuth, Széchenyi és Batthyány gyújtották meg a szabadság lángját, a magyar nép egyszerű fiai szálltak harcba érte. Nem akartak mást, mint biztató jövőt az országnak, ahol gyermekeik és unokáik is otthon lehetnek - mondta.

"Százhetven év telt el azóta, és mi magyarok továbbra sem szeretnénk többet, mint itthon lenni ebben az országban, amit saját értékrendünknek, meggyőződésünknek megfelelően rendeztünk be" - jelentette ki.

Az államtitkár kifejtette: a táblán álló Élet vagy halál! című Petőfi-versből származó idézet azt üzeni, hogy csak magunkra számíthatunk, ha mi nem védjük meg magunkat, senki nem teszi helyettünk.

1848 szeptemberében, amikorra nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadságot fegyverrel kell megvédeni, mindenki tudta, hogy nincs helye kicsinyes vitáknak, nézetkülönbségeknek - jegyezte meg.

Úgy folytatta: a magyar szabadság ügye egy zászló alá állított politikai ellenfeleket, akik felismerték, hogy a haza érdekében össze kell fogniuk.

"1848 hősei arra tanítanak, hogy távolabbra tekintsünk a mindennapok horizontján. Ha az a tét, hogy megtarthatjuk-e közösségünket, kultúránkat és életformánkat olyannak, amilyenné évszázadok során érlelődött, nincs más válasz, mint a közös cselekvés" - húzta alá.

A politikus hozzátette: lehet hibákat és kifogásokat keresni, de "az idő minket is megkérdez: mit tettél a hazádért, közösségedért, családodért". A múltunk közös örökségünk, de csak akkor válik gyermekeink számára útmutatóvá, ha családjainkban elmeséljük szüleink, nagyszüleink, dédszüleink történetét.

Egy ilyen múlttöredék a szoborcsoport Dombóvárra kerülésének története - mondta Potápi Árpád János. Amikor a dombóváriak befogadták a szocializmus által a főváros főteréről száműzött műemléket, és elhelyezték a Szigeterdőben, új jelentést is adtak az alkotásnak. Az eredeti elrendezésben a szoborcsoport hátoldalán szereplő alakok, az életüket áldozó honvédek itt kitüntetett helyre kerültek - fogalmazott.

Horvay János (1874-1944) az első felelős kormány tagjait ábrázoló szoborcsoportját 1927-ben állították fel Budapesten, a Kossuth téren, majd a Rákosi-korszakban, 1951-ben elbontották, és 1959-ben Dombóvárra szállították. 2014-ben a Szigeterdőben álló alkotás másolatát újra felállították a megújult Kossuth téren.

A szoborcsoport részét képező, tízalakos kompozícióhoz tartozó táblát 2017. júniusban találták meg a zalaegerszegi felszabadulási emlékmű bontásakor. A tábla most felavatott másolatán az 1848. szeptember 30-án keletkezett Petőfi-vers kezdő sorai - "A Kárpátoktul le az Al-Dunáig / Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! / Szétszórt hajával, véres homlokával / Áll a viharban maga a magyar" - az eredeti szövegtagolásban és betűmérettel olvashatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!