Március 15. - Szijjártó: ahogy 170 éve, úgy ma is a magyarok jövőjéről csak a magyarok dönthetnek

Kultúra, 2018.03.14

Ahogy 170 éve, úgy ma is a magyarok jövőjéről csak a magyarok dönthetnek - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán egykori iskolájában, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban tartott március 15-i ünnepségen.

Szijjártó Péter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy ma "elképesztő" külső nyomás nehezedik Magyarországra, "megjelentek a modernkori gyarmatosítók", akik el akarják mondani, hogy mi kivel éljünk együtt. Újra sorsdöntő időket élünk, amikor eldől, hogy Magyarország magyar ország marad-e és a mi országunk marad-e - tette hozzá.

170 éve ebben a kérdésben csak magunkra számíthattunk, és ebben a jelenkori küzdelemben is kizárólag magunkra számíthatunk. Bátornak kell lennünk, s meg kell őrizni hazánkat olyannak, amilyennek mi szeretnénk - mondta.

Magyarnak lenni büszkeség, főként azokra az eredményekre, amelyeket a magyarság az elmúlt évszázadokban elért. Büszkének kell lennünk, hogy egy több mint ezer éves magyar keresztény kultúrát és örökséget őrzünk a szívünkben, főleg azért, mert a kereszténység a legüldözöttebb vallássá vált - mondta a miniszter.

Hozzáfűzte, hogy amikor minden külső hatás arra irányul, hogy a multikulturalitás az érték, akkor "nekünk erősnek, hangosnak és büszkének kell lennünk hagyományainkra", arra hogy mi mindig fenn tudtunk maradni.

Mindennél büszkébbnek kell lennünk ugyanakkor a szabadságunkra, mert a történelem megtanította, hogy a mi szabadságunkat az elnyomó hatalmak mindig el akarták venni. Bár időről-időre ez sikerült, de hosszútávon nem, ezért is ez a legfontosabb nemzeti érték. "Nem hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogy mi mit szeressünk" - hangoztatta.

Mi "soha nem kispályáztunk", a Török Birodalom, a Habsburgok, vagy a szovjet elnyomás ellen is mi mindig a legerősebbekkel, a leghatalmasabbakkal szálltunk szembe. Ők el akarták venni a szuverenitásunkat, a szabadságunkat. 1848-ban a szabadság eszméje felülkerekedett, az emberek új irányt jelöltek ki, s azután már semmi nem lehetett olyan, mint előtte.

A forradalmárok a mi jelenüket is építették 1848-ban s "a magyar fiatalok megfordították a történelem menetét" . Ezért is fontosak azok a pillanatok, amikor meg lehet állni és vissza lehet tekinteni a történelmi eseményekre, hogy azok milyen útravalóval vérteznek fel minket - mondta a miniszter, hozzáfűzve, hogy mi akkor is és most is a szabadság népe vagyunk, Magyarország akkor is és most is ugyanolyan szabadságharcos nemzet, mint 170 éve.

Az ünnepség végén Szijjártó Péter a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adta át Bárdos Oresztész és Csóka Gáspár bencés szerzeteseknek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!