Március 25-én vesznek végső búcsút Kovács András filmrendezőtől

Kultúra, 2017.03.16

Jövő szombaton, március 25-én 10 órakor vesznek végső búcsút Kovács András filmrendezőtől Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában - tudatta a család csütörtökön az MTI-vel.

A Kossuth-díjas, kétszeres Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész életének 92. évében, március 11-én hunyt el.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti Kovács Andrást.

Kovács András 1925. június 25-én született a Kolozsvár melletti Kidén. Tanulmányait a kolozsvári Bolyai Egyetemen kezdte, ahol pszichológiát, szociológiát és esztétikát tanult, 1946-tól pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán folytatta, ahol 1950-ben diplomázott.

1966-ban készítette el Cseres Tibor regénye alapján az 1942-es újvidéki vérengzés elkövetőinek felelősségét vizsgáló Hideg napokat, amely Karlovy Varyban és a Magyar Játékfilmszemlén is fődíjat kapott. Legismertebb művei közé tartozik a Falak (1968), a Ménesgazda (1978) és A vörös grófnő (1985).

Munkásságáért 1962-ben és 1965-ben Balázs Béla-díjjal, 1970-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1967-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész díjat kapott, 2004-ben elnyerte a Magyar Mozgókép Mestere címet. 2003-ban megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!