Máthé Áron: a kommunizmushoz kötődő közép-európai tapasztalatot még ma sem fogadják el

Kultúra, 2017.08.22

A kontinens nyugati felén elsősorban a fasizmust ismerték meg, máig alig-alig hajlandóak meghallgatni a kommunizmussal kapcsolatos közép-európai tapasztalatot - mondta Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elnökhelyettese a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjának előestéjén rendezett hétfői budapesti megemlékezésen.

Máthé Áron szerint az egykor kommunista uralom alatt élő népeket fél évszázados "totalitárius tapasztalatuk" segíti abban, hogy elfogadják a realitást. Hozzátette: az egyezményben "Közép-Európa népeivel és országaival úgy kufárkodtak, mintha marhavásáron lettek volna", "két gengszterbanda" fogott össze régi ellenségük, a régi európai civilizáció ellen.

A Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány által rendezett ünnepségen a NEB elnökhelyettese azt mondta: az 1939. augusztus 23-án aláírt Sztálin-Hitler paktummal "a két totalitárius diktatúra elsősorban Közép-Európára fente a fogát", és itt mutatták meg, hogy milyen rémtettekre képesek.

Máthé Áron kiemelte: a két diktatúra között sosem szünetelt a diplomáciai és a gazdasági kapcsolat, de ezek közül a legfontosabbnak azt nevezte, hogy "ihletet merítettek egymásból". Példaként hozta fel, hogy a nagy ukrajnai éhínség a népirtásra volt példa, a hosszú kések éjszakája pedig a párton belüli ellenzékkel való leszámolásra.

Nagyné Pintér Jolán, az alapítvány elnöke arról beszélt: emlékezni és emlékeztetni kell Európa történetének ezekre a gyászos epizódjaira. Berghoffer Róbert, a málenkij robot túlélője pedig azt hangsúlyozta, nem hagyhatjuk, hogy feledésbe merüljön az a "szégyen, megbocsáthatatlan bűn", amit ez a meghurcoltatás jelentett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!