Maurer Dóra grafikai munkásságát bemutató kiállítás nyílik az MKE-ne

Kultúra, 2017.10.12

Még senki nem járta be a magyar grafikában azt a pályaívet, amit Maurer Dóra - méltatta a Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművészt Révész Emese kurátor a Nyomhagyás - Nyomtatás című  kiállítás sajtóbemutatóján csütörtökön, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A péntektől látogatható tárlat csaknem száz művet vonultat fel a képzőművész 1955-1980 közötti grafikai életművéből.

Révész Emese kurátor szerint még senki nem járta be a magyar grafikában azt a pályaívet, amit az idén nyolcvanéves Maurer Dóra, ezt tükrözi a kiállított anyag is. "Fantasztikus rajzkészséggel és mesterségbeli tudással indult, hogy azután váratlanul és nagyon radikálisan átváltson egy konceptuális kifejezési formára, ami olyan fokig letisztítja magát a kifejezési formát, a technikát és az anyagot, ahogy azt a magyar grafikában senki sem tette meg" - mondta, hozzátéve, hogy ilyen válogatás még nem volt a képzőművész életművéből. A kurátor szerint az is a kiállítás célja, hogy példát mutasson, hogyan lehet a mesterség ismeretében túllépni annak puszta "brillírozásán".

Ismertetése szerint a kiállítás anyaga nagyon erősen kötődik a főiskolához. A képzőművész 1961-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, képgrafika szakon, de diplomamunkaként készült rézkarcsorozatát nem fogadta el a bíráló bizottság túlságosan modern látásmódjára hivatkozva. Maurer Dóra később 1990-től 2007-ig volt tanára az intézménynek.

A képzőművész olyan problémákat vetett fel életműve első húsz évében, amelyek később is megjelentek fotóin, fotogramjain, filmetűdjein, és amelyek nagyon erősen kötődnek a sokszorosított grafikáihoz - mondta.

"Maurer Dóra igazi virtuóza, mestere (...) a mélynyomásnak, a rézkarcnak" - méltatta a kurátor a művészt, hozzátéve, hogy ezek az alkotások nem a megszokott látványos munkák, hanem elmélyülésre sarkalló képek. "Van egy olyan filozófiai magjuk, amelyhez mi is kellünk, hogy kibontakozzon" - magyarázta. Ismertetése szerint a három teremben látható anyag nagy része magától a művésztől származik, aki az évek során megőrizte nyomatait. Kivételt képeznek azok a munkák, amelyeket a Képcsarnok Vállalat megrendelésére készített.

A nemzetközileg is az egyik legmagasabbra értékelt magyar művész kiállított munkái között nagy hangsúlyt kapnak a főiskolás évek sosem, vagy csak ritkán látott darabjai, valamint láthatóak a későbbi, konceptuális korszak kiemelkedő művei és sorozatai. A sokszorosított grafikákat az életmű egységében mutatja be a tárlat, kiegészítve azokat az azonos gondolatkörben fogant fotókkal, fotogrammokkal és filmekkel.

Maurer Dóra pályája első évtizedében hűségesen kitartott a művészi sokszorosított grafika mellett. Mestere lett a rézkarcolás művészetének, 1976-ban Rézmetszet, rézkarc címen könyvet is írt a témáról. Virtuóz technikai tudása ellenére azonban sosem elégedett meg a tradicionális formák kereteivel. Folyamatosan kísérletezett anyagokkal, eljárásokkal. Ennek eredményeként született meg 1966-ra két nagyszerű sorozata, a Pompei és Az este képei, melyekben szürreális képi világot teremtett egyedülálló gazdagságú felületekkel. 1970 körül Maurer azonban innen is továbblépett, amikor már nem a lemezre karcolt kép és annak míves nyomata érdekelte, hanem maga a lemez mint a nyomhagyás tárgya és a nyomrögzítés ősi cselekvése. A hetvenes években kísérleti munkáival, a hordozó lemez formáit meggyűrve, áttörve, elmozdítva, a nyomhagyáshoz kapcsolódó cselekvéseket rögzítve a hazai konceptuális grafika alapvető munkáit hozta létre. Olyan fogalmak kötődnek a nevéhez, mint az egymást követő mozgásfázisokat rögzítő "folyamatgrafika" vagy a művészi akciókat dokumentáló "akciógrafika". Utóbbi jellegzetes típusa a "pedotípia", ami lábnyomok által alkotott egyedi nyomat. Az újabb grafikái kapcsán felvetett elméleti kérdéseket a hetvenes években fotósorozatokon, fotogramokon, filmetűdökön, később festményein gondolta tovább.

Maurer Dóra Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművész, professor emerita. 1955-től 1961-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1967-től 1996-ig Budapesten és Bécsben él. 1987-1991 között a budapesti Iparművészeti Főiskola vendégtanára, 1990-től 2007-ig pedig a Képzőművészeti Főiskola (később Magyar Képzőművészeti Egyetem) Festő Tanszékének tanára, 2013-tól Doktori Tanácsának tagja.

Grafikákat, rézkarcokat, festményeket alkot, de fotózással, filmmel is foglalkozik. Grafikáival több nemzetközi díjat nyert. Fontos csoportos tárlatokon szerepelt a Magyar Nemzeti Galériában, a Műcsarnokban, a Budapest Galériában, Bolognában, Bécsben, Kölnben, Berlinben, Barcelonában. Számos egyéni kiállítása volt Budapesten az Ernst Múzeumban, a Budapest Galériában, a Ludwig Múzeumban, Veszprémben, Bécsben, Utrechtben, Stockholmban, de olyan emblematikus kiállítóhelyeken is szerepelt, mint a Museum of Modern Art, New York (1985, 2015), a Centre Pompidou, Párizs (2010), a 12. Isztambuli Nemzetközi Biennále (2012), a Museum Ritter, Németország (2014), a The Museum of Fine Arts, Houston (2014) vagy a Whitechapel Gallery, London (2015). 2016-ban a legendás White Cube Galéria rendezett számára egyéni tárlatot a brit fővárosban.

Magyarországon többek közt a Magyar Nemzeti Galériában, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban és a pécsi Janus Pannonius Múzeumban találhatók művei, de Maurer Dóra munkái számos jelentős nemzetközi gyűjteményben, egyebek közt a New York-i Museum of Modern Art, The Art Institute of Chicago, a berlini Neue Nationalgalerie, a londoni a Victoria & Albert Múzeum és a Tate Modern kollekciójában is megtalálhatóak.

A Nyomhagyás - Nyomtatás című tárlat december 3-ig látható a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!