Még egy hétig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Kultúra, 2018.08.17

A  Kaszás Attila-díj három jelöltjére augusztus 24-én éjfélig szavazhat a közönség a díj honlapján - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Harminckilenc társulat tagjai választották ki szavazataikkal a három jelöltet, akik közül a közönség voksai alapján adják át a díjat szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban - hangzott el a műsorban.

Az idén Varga Klárit, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignácot, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsoltot, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagját jelölték a Kaszás Attila-díjra - mondta Tardy-Molnár Anna, a Kaszás Attila-díjat lebonyolító Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

"Az idei díjazottak is azt mutatják majd, hogy mennyire messze tud hallatszani egy-egy teljesítmény, társulatban elvégzett munka" - fogalmazott a műsorban Tardy-Molnár Anna, hozzátéve, hogy a díjra jelölt művészeket két kritérium alapján választották ki, a kiemelkedő művészeti teljesítményen túl a társulatban vállalt közösségépítő szerepet értékelték.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt színész komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott - tette hozzá.

Ebben az évben a szavazás első fordulójában 39 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt. A jelölt színészek közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban az országos színházi évadnyitón.

A díjat 2008-ban alapította a XII. kerületi önkormányzat a Mozaik Művészegyesülettel közösen Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolására. Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán és Krisztik Csaba vehette át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!