Megkezdődött a bukovinai folklórfesztivál Bonyhádon

Kultúra, 2017.08.04

Hagyományőrző csoportok fellépésével, kiállításokkal elkezdődött pénteken a 28. Bukovinai Találkozások Folklórfesztivál Bonyhádon. A háromnapos eseményt az egykor Bukovinában élt nemzetiségek folklór együtteseinek részvételével rendezik meg a völgységi városban.

A fesztivál megnyitóján Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta: a rendezvény ünnepi alkalom, lehetőség arra, hogy a bukovinai népek tudjanak egymással találkozni azokon a vidékeken, ahol most élnek és az óhazában is.

Az 1775-ben az osztrák császársághoz került Bukovina az ott élő tizenhárom nemzetiségnek köszönhetően a Habsburg Birodalom legszínesebb tartománya volt, amely az első világháború után Romániához, a második világháború után a Szovjetunióhoz és Romániához került, ma pedig Ukrajnához és Romániához tartozik. A régióból több népcsoportnak távoznia kellett, a székelyek - rövid bácskai tartózkodás után - 1944-ben telepedtek le Magyarországon.

A politikus - aki maga is bukovinai székely származású -, felidézte, hogy az 1990-ben életre hívott folklórfesztiválhoz, amely minden évben Lengyelországban kezdődik, és Bukovina központjában, az ukrajnai Csernovicban ér véget, Bonyhád 1997-ben csatlakozott. A találkozó, amelyen ezúttal két erdélyi székely településről, Madéfalváról és Csernakeresztúrról érkeztek résztvevők, huszonhét éve töretlen lendülettel zajlik - mondta.

Filóné Ferencz Ibolya (Fidesz-KDNP), Bonyhád polgármestere köszöntőjében egyebek közt arról beszélt, hogy a fesztivál nem csak Bonyhád, hanem a környező települések számára is fontos, ahol sok székely származású él.

Zbiegnew Kowalski, az esemény lengyel szervezője felidézte: a találkozásoknak, amelynek korábban korábban helyszíne volt Németország, Moldova és Szlovákia is, jelenleg Lengyelország, Románia, Ukrajna és Magyarország ad otthont.

Az esemény első napján a bonyhádi Kép-Tár Házban Móser Zoltán fotóművész képeiből rendezett tárlat, a művelődési központban a Magyarság Háza a Szent László emlékévhez kapcsolódó kiállítása nyílt meg.

Az idei fesztivál különlegessége, hogy bemutatnak egy bukovinai székely lakodalmast, amely a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban rendezett megnyitón a leánykéréssel és a leánysiratóval kezdődött el Bonyhád környéki hagyományőrző csoportok tolmácsolásában. A népszokás előadása szombaton a vőlegény, majd a menyasszony búcsújával folytatódik; lesz templomi szertartás, a program lakodalmi vacsorával zárul, amelyet minden helyszínen sok bukovinai székely népdal és tánc kísér.

A program látványos része lesz az esküvői menet nyoszolyókkal, vőfélyekkel és a násznéppel, a mise után a templom előtt is műsort adnak a hagyományőrző együttesek.

A fesztiválon több száz táncos vesz részt; a határon belüli székely hagyományőrzőktől tizenhét csoport érkezett a találkozóra. A program résztvevői között van a lengyel Zbylutów és Dragowina, a romániai Calafindesti, valamint Csernovic bukovinai tánccsoportjai is.

A folklórfesztivál júniusi állomásán a lengyel Jastrowie Pilában a marosludasi együttes képviselte a bukovinai székelyeket, majd júliusban Csernovicban, illetve a romániai Hosszúmezőn (Campulung Moldovenesc) rendezték meg a találkozót.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!