Megnyílt a Fehérvár Szalon 2018 kiállítás

Kultúra, 2018.06.27

Megnyílt szerdán a Fehérvár Szalon 2018 kiállítás, amely - kapcsolódva a város barokk emlékévéhez - kortárs képzőművészek barokk inspirációit gyűjtötte egybe.

A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében Radák Eszter festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, a zsűri elnöke nyitotta meg a tárlatot.

"Érdemes-e városi kiállításokat csinálni?" - tette fel beszéde elején a kérdést, amelyre aztán úgy válaszolt: érdemes, de rizikós. Úgy vélte, az igenlő válasz nagyban függ a várostól, vagy éppen attól, milyen alkotókat szólít meg a felhívás.

A rektor megjegyezte, hogy a barokk szalon tematika első hallásra furának hatott, mert "két hatalmas érzelmi töltetű szó", de egyben kíváncsivá is tette, hogyan lesz belőlük kortárs. "Kellemes meglepetésemre hihetetlenül könnyed, de nem könnyű anyag fogadott" - mondta, hozzátéve: nehéz volt a zsűri dolga, amikor ki kellett választani a legjobb öt alkotást.

Radák Eszter szerint mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy "a képzőművészet nem az a műfaj, ahol egyszer csak születik egy zseni, és onnantól csak ő a képzőművész". "Minden zseni mögött van egy tömeg, amely sok-sok művészből áll" - tette hozzá.

Mint mondta, a művészek kötődnek egy városhoz vagy alkotóközösséghez, és ha nem mutatkoznak meg együtt, akkor nem lesz egyetlen képzőművészből sem zseni. Muszáj tehát tematikus, csoportos kiállításokat létrehozni, mert fontos ugyan a művészeti képzés, de legalább annyira fontosak azok a bázisok, amelyeket egy-egy hely adhat művészeti csoportoknak - mutatott rá a rektor.

Cser-Palkovics András polgármester nagyon izgalmas gondolatkísérletnek nevezte, hogy a múzeum a barokkhoz kapcsolódva kortárs művészektől kért alkotásokat. A kiállítás egyszerre szól a barokkról és a máról - hangsúlyozta, hozzátéve: a szalon érdekes és világos képet ad arról, hogy a fehérvári művészek éppen mit gondolnak a világról.

A zsűri döntése alapján Mosberger Róbert fotográfus, képzőművész, Pinke Miklós festőművész, Szegedi Csaba festőművész, Szentes Ottokár festőművész és Varga Gábor Farkas grafikus, képzőművész kapott díjat a szalon kiállítói közül. Mindannyian a székesfehérvári művészeti élet ismert alkotói.

A tárlat anyagába bekerültek a díjazottak alkotásai mellett Arany "Gold" Zoltán, Bárány Terézia, Bauer István, Bernáth Gábor, Branczeiz Zsuzsa, Bukovácz Lajos, Büki Zsuzsanna, Czeglédy Anikó, Deák Balázs, Ecsedi Mária, Fekti Vera, Hegedűs 2 László, Kondákor László, Koppány Attila, Kutasi Károly, Nervetti Károly, Nervetti Károlyné, Pácser László, Páger Bernadett, Pálné Hencz Teréz, Pető Zsuzsa Aliz, Pintér Balázs, Réti Ágnes, Revák István, Revák Katalin, Schrenk Rita Anna, Szepesi Imre, Tunyogi Gábor és Végvári Beatrix munkái is. A tematikához kapcsolódóan négy meghívott művész - Kósa János, Kis Róka Csaba, Kőnig Frigyes és Nyári István - alkotásai is láthatók a kiállításon.

A Fehérvár Szalon több évtizedes múltra tekint vissza, az önkormányzat és a múzeum közösen hívta életre. Kétévente tartják meg a seregszemlét, amelyre a városhoz kötődő művészeket hívnak meg és biztatják őket, hogy saját művekkel nevezzenek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!