Megújul a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a magyar szecesszió emblematikus épülete

Kultúra, 2017.06.14

Megújul a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a magyar szecesszió egyik emblematikus épülete.

Restaurálják a palota külsejét, homlokzati díszítőelemeit, belül pedig felújítják a Maros Megyei Könyvtár lépcsőházát, a tükörtermet és a hangversenyterem orgonáját is. A munkálatok végeztével a Kultúrpalota ismét eredeti szépségében lesz látható, és a projekt részét képező digitalizálás révén virtuálisan is látogathatóvá válik - derült ki a Maros megyei önkormányzat szerdai közleményéből.

A felújítás mintegy 6,5 millió lejbe (455 millió forintba) kerül, ebből mintegy hatmillió lej (420 millió forint) az Európai Unió által biztosított, vissza nem térítendő hitel. A munkálatokat 2021 második feléig kell befejezni.

A Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1911 és 1913 között épült háromemeletes palota homlokzatát Körösfői-Kriesch Aladár A magyar kultúra apoteózisa című mozaikja díszíti. A négy bejárati ajtó fölötti bronzreliefek Liszt Ferencet, Szent Erzsébet legendáját, a két Bolyait, Aranka György írót és az első Nyelvművelő Társaság megalapítását, illetve Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának egyik képét jelenítik meg.

A palotában a hangversenyterem mellett kiállítóterek és több reprezentatív terem is található, ezek közül a tükörterem a legszebb, amelyet 12 színes üvegablak díszít. Ezek a székely mondavilág és népballadák jellegzetes képeit örökítik meg.

Több mint 100 év telt el azóta, hogy felépült a Kultúrpalota, amely mára Marosvásárhely egyik szimbólumává vált... Büszkék vagyunk arra, hogy Maros megyében található a szecessziós építészet egyik legszebb alkotása, amely nemzetközileg is ismert - mondta Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!