Megújult arculattal várja a látogatókat május végétől a Tánc Fesztiválja Veszprémben

Kultúra, 2018.05.17

Megújult arculattal várja az érdeklődőket május 28. és június 3. között a Tánc Fesztiválja Veszprémben, amelyen a táncelőadások mellett könyvbemutató és irodalmi estek is lesznek - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a fesztiváligazgató.

Krámer György koreográfus elmondta, hogy a programot kezdetektől fogva a nagyközönségnek szánják, egyúttal nyitnak más művészeti ágak felé, az idei fesztiválon kiemelt szerepet szánva a kísérőrendezvényeknek.

A kísérőrendezvényekről szólva kiemelte: a fesztivál programjai között minden nap szerepel egy-egy slam poetry előadás, mely a Slam Poetry Veszprém produkciója.

Krámer György közölte: Lakatos János fotókiállítása a fesztivál ideje alatt látható majd a Hangvillában, a fotók különleges módon és a szokásostól eltérő közegben láttatják a táncosokat.

A fesztiváligazgató elmondta azt is, hogy a fesztiválon szerzett tapasztalataik alapján a Pannon Egyetem hallgatói közül néhányan részt vesznek egy kritikaíró foglalkozáson, amelynek anyagából a Séd című folyóirat különszámot jelentet meg.

Krámer György közölte: a fesztivált a gólyalábon közlekedő Langaléta Garabonciások nyitják meg a Háry János című produkcióval május 28-án. A rendezvény nyitónapján veszprémi tánccsoportok lépnek közönség elé a Hangvilla rendezvényközpont előtti téren. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház Abszurdia című, a társadalomról ironikus képet festő közös produkciója a Petőfi Színházban látható majd.

A Hangvilla színháztermében gálaműsort rendeznek finn, spanyol és koreai táncművészek közreműködésével, 18 esztendő után pedig ismét a fesztivál vendége a Pécsi Balett: a társulat a színházban lép fel május 29-én a Diamonds (Gyémántok) című esttel, amelyen Földi Béla Footsteps és Leo Mujic Diamond című koreográfiáját láthatja a közönség.

A rendezvény harmadik napján a Duda Éva Társulat és a Frenák Pál Társulat táncosai várják az érdeklődőket. A hónap utolsó napján pedig a Közép-Európa Táncszínház lengyel-magyar koprodukcióját és a Krakow Dance Theatre előadását láthatják az érdeklődők. A fesztiválon fellép a Forte Társulat és a Bozsik Yvette Társulat is. A záró produkciót a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett és modern tánc szakirányú végzős hallgatói mutatják be.

A kísérletező táncszínházi előadásoknak a Latinovits-Bujtor Játékszín ad otthont. Ott látható majd a Tünet Együttes, a TranzDanz, Fehér Ferenc és Grecsó Zoltán produkciója. A Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának keretében négy fiatal koreográfus is bemutatkozik a közönségnek.

A zsűri elnöke Szakály György táncművész lesz, tagja Jorma Uotinen finn táncos, Pongor Ildikó táncművész, M. Tóth Géza filmrendező, Ladányi Andrea és Kutszegi Csaba táncművész és Hegyeshalmi László festőművész.

A fesztivál programjai atancfesztivalja. hu honlapon olvashatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!