Műemlékké nyilvánították a brit szobrász Barbara Hepworth egykori műtermét

Kultúra, 2020.05.19

Műemlékké nyilvánították Barbara Hepworth brit szobrász egykori műtermét szülővárosában, St. Ivesben.

A brit műemlékvédelmi hatóság Hepworth halálának 45. évfordulója alkalmából jelentette be, hogy a szobrász műterme, a Palais de Danse műemléki státuszt kapott. Hepworth 72 éves korában, 1975-ben hunyt el egy tűzeset következtében - emlékeztetett a BBC News.

Hepworth, aki Wakefieldben nőtt fel, 1949-től haláláig élt a St. Ives-i Trewyn stúdióban. A szobrász 1961-ben vásárolta meg műteremnek az otthonával szemben álló épületet. A műteremben készítette el nagyobb megrendeléseinek eredeti példányait.

A 18. században épült Palais de Danse hosszú története alatt először hajózási iskola, majd 1910-től mozi, 1925-től pedig táncterem lett, 1939 után aukciós terem, koncertterem, majd rövid időre balettiskola is volt, mielőtt a művész megvette volna. Hepworth olyan nagyszabású munkáin dolgozott ott, mint a híres Single Form, amelyet 1963-ban fejezett be, és amely a New York-i ENSZ-székház elé került.

A brit műemlékvédelem szerint a Palais és a Trewyn képviseli Hepworth munkásságának és személyes életének legfontosabb állomásait, és fontos öröksége a St. Ives-i művészeti közösségnek és az ott élőknek.

A Palais de Danse épületét a Hepworth család 2015-ben ajándékozta a Tate St. Ives galériának.

Hepworth, aki Henry Moore-ral végezte művészeti tanulmányait Londonban, majd később Olaszországban is tanulmányozta a szobrászatot, a modernista, absztrakt szobrászat kiemelkedő képviselője volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!