Musica Sacra: ismét egy Rossini-mű csendül fel Székesfehérváron

Kultúra, 2018.07.23

A 2016-os Stabat Mater után ismét Gioachino Rossini egyik egyházzenei műve, a Petite messe solennelle (Kis ünnepi mise) csendül fel a Musica Sacra keretében Székesfehérváron, a Nemzeti Emlékhely fölé emelt színpadon augusztus 12-én.

A Székesfehérvári Királyi Napok egyik kiemelt eseményének számító koncert hétfői sajtótájékoztatóján Ács János karmester hangsúlyozta, hogy a Stabat Mater mellett ez Rossini legjelentősebb egyházzenei alkotása, amelyet eredetileg tizenkét énekesre, két zongorára és egy harmóniumra írt, ám később átdolgozta nagy kórusra és zenekarra. A fehérvári közönség az utóbbit fogja hallani.

Megjegyezte, hogy a koncerten négy olasz énekes lép fel - Luciano Ganci tenor, Sarah Tisba szoprán, Chiara Tirotta mezzoszoprán és Filippo Polinelli bariton -, akiket a legtehetségesebb fiatal énekesek között tartanak számon.

Ács János Rossini 80 perces művének minden egyes pillanatát megrendítőnek nevezte és a legnagyobb egyházzenei alkotások közé sorolta.

Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy 2011-ben lett a Romkert Nemzeti Emlékhely, s azóta a városvezetés igyekszik oda a hely rangjához méltó eseményeket szervezni. "A művészet a legmagasabb szinten igyekszik az egykori koronázó bazilika lelki és szellemi visszaépítését szolgálni" - fogalmazott.

Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója kiemelte, hogy az idei lesz az ötödik alkalom, amikor a Musica Sacra "spirituális utazásra hív". Mint mondta, Rossini műve erre kiválóan alkalmas, hiszen az emberi lét legmélyebb értelmét igyekszik megmutatni.

A koncerten közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar mellett az Alba Regia Vegyeskar, az Ars Musica Vegyeskar, a Primavera Kórus, a Magyar Rádió Énekkara, a Budapesti Kórus és a Vikár Béla Vegyeskar.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!