Múzeumok éjszakája - Időutazás Hódmezővásárhely múzeumaiban és templomaiban

Kultúra, 2018.06.21

Időutazásra várják a látogatókat Hódmezővásárhely múzeumaiba és templomaiba az év egyik legrövidebb éjszakáján, szombaton - tájékoztatta a Tornyai-múzeum igazgatója az MTI-t.

Miklós Péter közölte, a Múzeumok éjszakájára hat helyszínen több mint húsz izgalmas programot szerveztek, ezeket - az elsősorban a családok számára meghirdetett - időkapszula-kutató játék kapcsolja össze. Az időkapszula-kutatás során kérdéseket, furfangos fejtörőket kell megválaszolniuk, bátorságpróbákat kiállniuk a vállalkozó szellemű indulóknak, a valamennyi feladatott sikerrel teljesítők pedig ajándékot kapnak.

A múzeumba igyekvőket a sétálóutcán egész este kun hagyományőrzők és vásári forgatag fogadja: megelevenedik a Hód-tavi csata, az ifjak bajvívóiskolában képezhetik magukat, a kíváncsiak pedig élménystandokon ismerkedhetnek például a tűzcsiholással. A közgyűjteményben különleges tárlatvezetéseket szerveznek a néprajzi, régészet és helytörténeti gyűjteményben és előadás hangzik el a vásárhelyi hagyományos népi gyógyászatról.

Az Alföldi Galériában Zsila Sándor fotóművész tart alkotói tárlatvezetést, a szerb ortodox templom ikonjait is az esti fények között mutatják be, a Szentháromság templomban pedig többek között bibliakiállítás nyílik. Az Emlékpont gyűjteményét rendhagyó tárlatvezetéseken ismerhetik meg az érdeklődők, és a Népművészeti tájház kiállításai is az egész este folyamán látogathatók.

A rendezvényt éjfél előtt Szent Iván éji tűzugrás zárja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!