Múzeumok éjszakája - Nagykanizsán látható lesz Thúry György pallosa

Kultúra, 2017.06.19

A Zalaegerszegi Törvényszéken valóságalapú perszimulációt tartanak, Nagykanizsán pedig kizárólag a múzeumok éjszakáján, június 24-én lehet majd megtekinteni az egykori kanizsai várvédő, Thúry György eredeti pallosát.

Az ereklyét komoly biztonsági intézkedések közepette szállítják a Magyar Nemzeti Múzeumból a dél-zalai városba - mondta el a Thúry György Múzeum igazgatója az MTI-nek.

A 16. századi fegyver a rajta látható véset szerint a törökországi Medinában készült, aranyozott ezüsttel díszített markolatát már a várkapitány alakíttatta át, de azt nem tudni, hogy ajándékként vagy zsákmányként került hozzá. Thúry György halála után örököse II. Miksa császárnak adományozta a pallost, Bécsből csak 1933-ban kapta vissza a Magyar Nemzeti Múzeum, ahol jelenleg is őrzik - ismertette a részleteket Száraz Csilla.

Az műtárgy bemutatása mellett a Dél-Zala a méhek terített asztala című időszaki kiállítás tematikájához kapcsolódó mézes programokkal is várják a látogatókat: megrendezik a mackóbarátok találkozóját, előadásokat, néptáncbemutatót tartanak.

Zalaegerszegen a múzeumok éjszakáján a központi témakör az értékőrzés lesz. A látogatók a Zalavíz Zrt. telephelyén megtekinthetik Zrínyi Miklós költő és hadtudós lovának itatóvályúját. A régészeti lelet az őrtilosi Zrínyi-újvárnál végzett ásatások során került elő. Állagmegóvási célból a vízmű tiszta vízű medencéjében, levegőtől elzárva tárolják, mielőtt végleges helyére kerülne - mondták el a szervezők.

A zalai megyeszékhelyen több intézmény is csatlakozott a programsorozathoz: a Mártírok útján látogatható lesz a kommunizmus áldozatainak emlékére kialakított emlékhely. A Deák Ferenc Könyvtárban nyíló tárlaton a zalai sajtó másfél évszázadát mutatják be, a Göcseji Múzeumban pedig családi ereklyékből nyílik kiállítás. A múzeum korábbi felhívására a zalaegerszegiek a generációkon át őrzött tárgyaikat vitték el a kiállítóhelyre.

A Göcseji Falumúzeumban gasztronómiai különlegességgel és rendhagyó színházi produkcióval várják a látogatókat: a vacsoraszínházi előadáson a Piroskák és Farkasokk című darabot mutatják be. A vendégek a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban szakember vezetésével, fejlámpával és védősisakban éjszakai barangoláson vehetnek részt.

A bíróság épületében Mintha igaz volna. címmel diákok és törvényszéki munkatársak előadásában tartanak nyilvános bírósági tárgyalást.

Keszthelyen 16 múzeum és kiállítóhely várja nyitott kapukkal a látogatókat június 24-én, a helyszíneket elektromos kisvasút köti majd össze. A Balatoni Múzeum foglakozásain az egyik téma a múltbéli divat lesz, emellett a gyermekek megtervezhetik a családi címert, egy másik térben pedig mézeskalács sütöde nyílik. A kivilágított Helikon Kastélymúzeumban reneszánsz ruhában fogadják a vendégeket, a ritkán látogatható északi szárnyban a kastély báli világát varázsolják a látogatók elé.

A Szendrey-majorban kialakított emlékszobában Petőfi özvegyének élete címmel tartanak tárlatvezetést. A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely családi délutánra várja a látogatókat. Az év legrövidebb éjszakáján Szent Iván-napi tűzgyújtással, rontásűző és egészségvarázsló rituálékkal, muzsikaszóval idézik fel a népi hagyományokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!