Nagy-György Ágnes keramikus alkotásaiból rendeztek kiállítást Hódmezővásárhelyen

Kultúra, 2020.05.19

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kerámiatervezés szakos, végzős hallgatója, a hódmezővásárhelyi Nagy-György Ágnes alkotásaiból rendeztek Timescapes címmel kiállítást a Tornyai János Múzeumban.

Képiró Ágnes, a közgyűjtemény művészettörténésze a tárlat anyagát bemutató keddi bejáráson elmondta, hogy a fiatal művész néhány hete kereste meg a közgyűjteményt. Mint a járvány idején minden magyarországi hallgató, ő is távoktatásban végzi tanulmányait, így diplomakiállítását sem egyetemén, hanem szülővárosában rendezte meg.

A Tornyai-múzeum rendszeresen bemutatkozási lehetőséget kínál fiatal alkotóknak, a Vásárhelyi Őszi Tárlaton ösztöndíjat elnyerő művészek a következő esztendőben önálló kiállítással jelentkezhetnek. A gyűjteményes kiállításokon is gyakran szerepelnek pályakezdők. Nagy-György Ágnes is részt vett már 2018-ban és tavaly is egy-egy munkájával a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola beszámoló kiállításán az Alföldi Galériában - közölte Képiró Ágnes.

A művészettörténész hangsúlyozta, Hódmezővásárhely környékén több ezer éves hagyományai vannak a kerámiaművészetnek, ugyanakkor a kortárs törekvések is fontos szerepet játszanak a város művészeti életében. Ezért is fogadták örömmel a tárlatot, hiszen Nagy-György Ágnes anyaghasználatával a legősibb hagyományokat követi, témaválasztása pedig friss és izgalmas.

Nagy-György Ágnes azt mondta, olyan komplex kiállítást szeretet volna létrehozni, amely képes valahogy láthatóvá tenni az időt. A tárlat az angol time és landscape (idő és tájkép) szavakból alkotott címe is ezt jelképezi. A kiállítás anyaga egy kültéri és egy galériában bemutatott részből áll. Március végén kezdte el a város környékén készíteni alkotásait a helyben talált anyagokból. Szabadtéren agyagot, földet, homokot formált meg és rétegzett egymásra, majd napról-napra fotókat és videókat készítve dokumentálta, hogy a természetes folyamatok miként hoznak létre új struktúrákat. A kiállításon szerepelnek ezek a fotók és videók is.

A beltéren bemutatott alkotások létrejöttében is meghatározó szerepe van a véletlennek. A különböző anyagokból kialakított geometrikus formákat a víz alakította és alakítja a kiállítótérben az idő múlásával.

A járványhelyzet miatt a tárlat jelenleg nem látogatható, a diplomakiállítás védése is online történik majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!