Negyedszázados a Csillagszeműek táncegyüttes

Kultúra, 2018.01.22

Idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját a Timár Böske és Timár Sándor által alapított Csillagszeműek táncegyüttes.

Az 1993-ban ötven fővel induló, jelenleg 1000 főt számláló Magyar Örökség, Prima Primissima és Európa Tánc-díjas társulat a 2018-as jubileumi évadot táncelőadásokkal, könyvmegjelenéssel és filmbemutatóval ünnepli - hangzott el a rendezvénysorozat táncbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján Budapesten.

Timár Böske alapító, művésztanár köszöntőjében elmondta: az elmúlt 25 évben családok ezrei tartották és tartják ma is fontosnak, hogy gyermekeik a Timár Sándor nevével fémjelzett módszerrel, komplex zenei és táncos nevelésben részesüljenek, és a nemzeti kultúra már kicsi koruktól beépüljön mindennapjaikba.

A Magyar Örökség-díjas táncművész kitért arra, hogy a Csillagszeműek társulatában a 3 évestől a felnőtt profi táncosig minden korosztály megtalálható és táncpedagógusaik jelenleg 20 budapesti, vidéki és külföldi helyszínen oktatnak.

"A Csillagszeműek egy hatalmas család, hiszen a gyerekek icipici korban kerülnek hozzánk és mi az életük mindennapi részévé válunk" - hangsúlyozta.

A jubileumi évadot, amely 10 műsorból áll, az alapító tagokból álló Timár Együttes műsora nyitja meg január 29-én a MOM Kulturális Központban. Az ünnepi év záró estje pedig június 12-én lesz Budapesten az Erkel Színházban, több mint ezer táncos közreműködésével.

Az évforduló alkalmából a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar koreográfus, táncpedagógus életművét feldolgozó kötet jelenik meg a Püski Kiadó gondozásában. Emellett vasárnap tűzi műsorára az M5 csatorna Tari János rendezésében A táncanyanyelv mestere című portréfilmet Timár Sándorról.

Vásáry Tamás, Kossuth-díjas magyar zongoraművész az ünnepségen Kodály Zoltán módszeréhez hasonlította a Timár-módszert, amely - mint mondta - azt képezi le néptáncban, amelyet a Kodály-módszer a zenében.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!