Négyen jutottak a Mikrofonpróba című tehetségkutató középdöntőjébe

Kultúra, 2017.10.20

Négyen jutottak a Bartók Rádióban zajló Mikrofonpróba című műsorvezetői tehetségkutató középdöntőjébe: Fekete Dániel, Fellegi Lénárd, Tóth Endre és Véghelyi Gabriella folytathatja a versengést.

A Muzsikáló délután című magazinműsorban jelentették be péntek délután annak a négy versenyzőnek a nevét, aki a tíz fiatal pályázó közül a Bartók Rádió szerkesztőinek és műsorvezetőinek szavazatai alapján bejutott a csatorna által meghirdetett műsorvezetői tehetségkutató középdöntőjébe.

Fekete Dániel jelenleg egy könyvkiadónál dolgozik, korábban színészként is szerepelt, tagja egy négy főből álló a capella együttesnek.

Fellegi Lénárd másutt dolgozott már rádióban, szinkronizált, rendezőként, zenei rendezőként is ismert, játszik a Madách Színházban darabjaiban.

Tóth Dániel a Zeneakadémia muzikológia szakán diplomázott, 2015-ben elnyerte a Hans Sachs kritikusi díjat. Újságíróként, kritikusként, rádiós és programszerkesztőként, műsorvezetőként is szerzett tapasztalatot.

Véghelyi Gabriella rádiós szakemberként szerzett diplomát, Korábban digitális kampányok és stratégiák készítésével, valamint tréningek szervezésével foglalkozott, kommunikációs és marketing tapasztalatokkal is rendelkezik.

Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a középdöntőket jövő héten keddtől péntekig rendezik meg az eddigieknél már nehezebb műsorvezetői feladatokkal.

Közlése szerint minden nap másik továbbjutó szerepel majd a Bartók Rádió műsoraiban. A versenyzők felvételről már reggel 6 és 7 óra között hallhatók lesznek a Muzsikáló reggel című műsorban, majd 9 órától élőben átveszik a műsorfolyam vezetését mentoruktól. A zeneszámok fel- és lekonferálása mellett kulturális híreket mondanak, telefoninterjúkat készítenek, játszanak is a hallgatókkal - tette hozzá Devich Márton.

A csatornaigazgató tájékoztatása szerint a négy versenyző közül a szakmai zsűri döntése nyomán ketten jutnak be az október 30-i, hétfői döntőbe, amelyben a fiatalok együtt, felváltva vezetik majd az aznapi Muzsikáló reggel és Muzsikáló délelőtt teljes műsorfolyamát.

Devich Márton kiemelte, hogy a Mikrofonpróba című tehetségkutató verseny győztesét a hallgatók választják ki, sms-ben lehet majd szavazni a döntő, az október 30-i élő adás ideje alatt a 06-30-303-0160-as nem emelt díjas telefonszámon. Egy telefonszámról egy szavazatot fogadnak, a szavazást közjegyző hitelesíti.

A győztes fél évig a Bartók Rádió csapatában és műsoraiban tökéletesítheti tudását.

Devich Márton felidézte, hogy szeptember 22-ig várták a komolyzenét szerető, 23 és 40 év közötti érdeklődők jelentkezését, akik szívesen kipróbálnák magukat rádiós műsorvezetőként. A Bartók Rádió 10 évvel ezelőtt már rendezett hasonló megmérettetést, Bősze Ádám és Becze Szilvia műsorvezetők, - akik most mentorként vesznek részt a vetélkedőben - azóta dolgoznak a rádiónál.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!