Nemzeti Vágta - Sződ lovasa nyerte a vácdukai előfutamot

Kultúra, 2020.09.27

Sződ lovasa, Nyéki Kata nyerte Villám nevű lovával a Nemzeti Vágta vácdukai előfutamát vasárnap - közölték a szervezők az MTI-vel.

Zajzon András elmondta, a több mint tízfős mezőnyből másodikként az ikladi Takár Zsolt ért célba O'Bajan Bazil nevű lovával, a harmadik a csabrendeki Kálomista Anna lett Furioso Egres nevű lovával, míg a negyedik helyet a kisbéri Kiss Dorottya szerezte meg Zsargon nevű lovával.

Az első négy helyezett mindegyike továbbjutott az idei Nemzeti Vágtára, amelyet október 10-11. között a fővárosi Hősök terén tartanak.

A vácdukai Kishuszár Vágta tizenhat indulója közül az első a hazai pályán versenyző Fekete Emma lett BT Silver Moon nevű lovával, a második helyen pedig a mezőtúri Papp Lili ért célba Fantom nevű lovával. Ők ketten szintén ott lehetnek a budapesti döntőben.

A vácdukai versenyt eredetileg szombaton tartották volna, de a rossz időjárás miatt a szervezők egy nappal később rendezték meg.

Zajzon András elmondta: az utolsó előfutammal teljessé vált a Nemzeti Vágta mezőnye, a sorsolást - ami az esemény közösségi oldalán élőben követhető lesz - kedden 10 órakor tartják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!