Novellapályázatot hirdet a Tekintet folyóirat

Kultúra, 2017.08.14

Novellapályázatot hirdet 18 és 40 év közötti alkotóknak a Tekintet irodalmi, művészeti és szociográfiai online folyóirat, amely 100 ezer forinttal díjazza a legjobb alkotás szerzőjét.

A pályázat kiírása szerint a művek terjedelme legfeljebb 12 ezer karakter lehet szóközökkel együtt. Tartalmi megkötés nincs, de előnyt élveznek azok az írások, amelyek a mai Magyarország egy-egy égető szociális, gazdasági vagy politikai problémáját állítják középpontba. Egy alkotó legfeljebb egy, korábban máshol nem publikált írással pályázhat.

Kácsor Zsolt, a folyóirat főszerkesztője az MTI-nek azt mondta, elsősorban a kötettel még nem rendelkező fiatal szerzőket próbálják megsegíteni a pályázattal, mivel Magyarországon "igen-igen nehéz" az írók pályakezdése.

A viszonylag magas összeggel, 100 ezer forinttal járó első díjjal minél többeket szeretnének arra csábítani, hogy "írjanak, és érezzék, fontos, amit gondolnak" - fűzte hozzá. A beküldött novellákat a szerkesztőség tagjai bírálják el.

Az első helyezett díjazása mellett a legjobbnak ítélt további tíz írást a szerzők hozzájárulása esetén leközli a Tekintet. A pályamunkákat szeptember 30-ig lehet benyújtani postai úton, az eredményhirdetés október 31-én lesz.

A József Attila-díjas író, Ördögh Szilveszter (1948-2007) által alapított, csaknem három évtizedes múltra visszatekintő, korábban nyomtatásban megjelenő Tekintet április 11. óta működik online folyóiratként.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!