Nyolc nagyobb rendezvényt tervez tavasszal és nyáron az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ

Kultúra, 2018.05.17

Nyolc kiemelt tavaszi és nyári nagyrendezvényt szervez az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ, a programokat csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették a vasi megyeszékhelyen.

A kínálatot egyszerre jellemzi a jól bevált és közkedvelt programokhoz való ragaszkodás és a kulturális gazdagság. Pozitívuma, hogy minden korosztályt, a város összes polgárát megcélozza - emelte ki a szervezők munkáját méltatva Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere.

Prieger Szabolcs, az AGORA igazgatóhelyettese a részletekről szólva elmondta: egyfajta nyitórendezvénynek is tekinthető május 18-án az Európai Quadrille Táncfesztivál, amelynek kizárólagos magyarországi helyszíne évek óta Szombathely. Európai kezdeményezésre, ezen a napon pontosan délben, mindenütt francia négyest táncolnak a diákok Johann Strauss Denevér című zenéjére. Szombathelyen idén 300 diák vesz részt a közös táncban.

Hozzáfűzte: ebben az évben is kiemelten készül az AGORA május utolsó vasárnapjára, amikor városi gyermeknapi forgataggal várják a családokat, játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal, színpadi programokkal és filmvetítésekkel kedveskedve nekik.

Ismertetése szerint június 9-én szombaton rendezik meg Szombathelyen az 53. Savaria Nemzetközi Táncversenyt, amely idén tíztánc világkupa is lesz. Június 16-án ismét lesz Szombathelyen Bloomsday, amelyen James Joyce alakját és szombathelyi vonatkozásokkal is rendelkező világhírű regényét idézik fel. A tervek szerint az idén az Ulysses lapjaiból építenek majd a város főterén labirintust, de nem marad el a szokásos porcukorral való pecsételés sem.

A legnagyobb tömegeket megmozgató nyári rendezvények egyikét, a Szentivánéji vigasságokat idén kétnaposra tervezik június 22-23-án, amelynek kiemelkedő eseménye lesz a szombat esti Magna Cum Laude-koncert. Újdonság, hogy az Emlékmű-domb tetején felállítanak egy óriáskereket, amelyről nagyszerű kilátás nyílik majd a városra - fűzte hozzá igazgatóhelyettes.

Szintén újdonság, hogy először szerepel az AGORA nyári kínálatában a június 26-28. között zajló Lamantin Jazz Fesztivál, amelynek egyik fő helyszíne lesz az AGORA Művelődési és Sportház.

Prieger Szabolcs szólt arról is, hogy a június 30. és július 15. között a Ferences-kertben egy 600 négyzetméter alapterületű sátorban 15 négyzetméteres ledfal segítségével követhetik a foci világbajnokság eseményeit a szurkolók, valamint július 6-7. között első alkalommal rendeznek Szombathelyen Food Truck Showt, amelyen street food ételek készítőinek legjobb képviselői vesznek majd részt.

Elmondta, hogy augusztus 3-4. között a szombathelyi Csónakázó tavon ismét megrendezik majd a sárkányhajó fesztivált és a közönség figyelmébe ajánlotta az AGORA által szervezett nyári táboraikat is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!