Október 23. - Miniszterelnökség: világszerte megünneplik a magyarok a forradalom évfordulóját

Kultúra, 2017.10.19

Idén is aktívan segítik a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága programjainak ösztöndíjasai október 23. megünneplését a határokon túl - áll az államtitkárság által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.

Az államtitkárság az évek óta sikeresen működő Kőrösi Csoma Sándor-program, valamint a szintén igen eredményes Petőfi Sándor-program keretében ösztöndíjasokat küld a külhoni magyar közösségekbe, hogy ott értékőrző munkájukkal segítsék honfitársainkat magyarságuk megtartásában. A magyarság nagykövetei idén is aktívan segítenek a világ minden táján az ott élő magyarok ünnepi műsorainak, programjainak megszervezésében, lebonyolításában - írták.

Temesváron Magyarország ottani tiszteletbeli konzulátusa és a helyi magyar szervezetek szervezésében ünnepi műsort tartanak a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. Déván és Vízaknán az 56-os eseményekre hagyományosan az iskola keretein belül, leginkább történelemórákon van hagyománya. Gyimesbükkön, Petrozsényban és Kőhalmon idén először ünnepelnek, filmvetítéssel és rendhagyó osztályfőnöki órával.

Kóboron a református parókián gyűlik össze a közösség, hogy együtt ünnepeljenek. Brassóban ökumenikus istentiszteletet és kopjafa-koszorúzást tartanak. Macedóniában, Horvátországban és Szerbiában is ünnepi műsorokkal, történelmi megemlékezéssel, filmvetítéssel idézik fel a múltat. A Bosznia-Hercegovinában élő magyarok hagyományosan kirándulással egybekötött emlékezést tartanak az évfordulóhoz kapcsolódóan.

Kárpátalján a gyertyánligeti és nagybocskói közösség filmvetítéssel és történelmi visszaemlékezéssel ünnepel. Rahón és Kőrösmezőn a magyar tannyelvű iskolában tartanak megemlékezést a tanárok és diákok.

Komáromban ünnepi megemlékezés, Rozsnyón emléktábla-avatás, Pozsonyban koszorúzás és ökumenikus istentisztelet, valamint történelmi előadás várható. Léván és Kaposkelecsényen megemlékezést tartanak a magyar iskolákban, ünnepi estet szerveznek a Reviczky Házban. A nagykaposi Magyar Házban Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár átadja az 1956-os emlékszobát és a háztáji vásárudvart, valamint az 1956-os interaktív kiállítást. Tornalján ünnepi hangversenyt rendeznek.

A Csehországban élő magyarok koszorúzást, megemlékezést és nagymisét szerveznek a történelmi esemény tiszteletére. A bécsi magyar szervezetek idén is közösen emlékeznek meg az évfordulóról. Varsóban koszorúzást és gyertyagyújtást szerveznek az 56-os emléktáblánál. Brüsszelben szentmise és gyertyás felvonulás várható. A Liege-i Magyarok Egyesülete zarándoklatra hívja az érdeklődőket.

A Magyarok Angliai Országos Szövetsége Londonban tartja központi megemlékezését, emellett ünnepelnek Írországban, Skóciában és Walesben is honfitársaink. Svédországban a hétvégi iskolákban lesz az ünneplés, Stockholmban pedig a Magyar Házban. Németországban a berlini magyar nagykövetség október 23-án rendhagyó ünnepség keretében emlékezik meg az 1956-os forradalom 61. évfordulójáról.

A közlemény szerint Portugáliában és Spanyolországban is szerveznek forradalmi megemlékezéseket a helyi magyar szervezetek. Párizsban, Strasbourgban, Lyonban is ünnepelnek a Franciaországban élő magyarok, november 3-án pedig ünnepi megemlékezés és koszorúzás lesz Nagy Imre jelképes sírjánál a Pére-Lachaise temetőben. A svájci magyar szervezetek és az érdeklődők szentmise, koszorúzás, hangverseny és ünnepi műsor keretében emlékeznek.

Észak-Amerikában az ünneplés gyakori formája a koszorúzás, ünnepi előadás, istentisztelet, interaktív történelemóra a hétvégi iskolákban. Torontóban megnyitják azt a mozgókiállítást, amelyen keresztül az 1956-ban befogadott 37 565 menekült mond köszönetet Kanadának. Ottawában, Garfieldben, a Vancouver-szigeten, Victoriában, Nanaimóban, Windsorban, Winnipegben is tisztelegnek a kanadai magyarok az 56-os forradalom emléke előtt.

A New York-i magyar szervezetek az 1956-os emlékműnél tartanak megemlékezést. Más települések mellett Los Angeles, Cleveland, Seattle, San Francisco, Miami, San Diego, Fort Lauderdale, Ligonier is bekapcsolódik az ünneplésbe. Jelezték azt is, hogy Szilágyi Péter helyettes államtitkár október 23-án Washingtonban beszédet mond a magyar nagykövetség megemlékezésén.

A kontinens déli részén Brazíliában, Uruguayban, Chilében és Argentínában is műsorokkal, megemlékezésekkel készülnek az évfordulóra a magyar közösségek. Sydneyben, Melbournben, Wellingtonban, Adelaide-ban, Brisbane-ben Gold Coast-on és Christchurchben is ünnepel az Ausztráliában és Új-Zélandon élő magyar diaszpóra. Dél-Afrikában az országban működő egyetlen magyar szervezet, a Dél-Afrikai Magyar Szövetség szervezi Johannesburgban az ünnepi rendezvényeket.

Emlékezni és emlékeztetni, ez minden magyar feladata ezekben a napokban éljen az anyaország határain belül vagy a határain túl - hangsúlyozza a közlemény, kiemelve, hogy magyar identitás megtartásában, ápolásában kiemelt szerepet kapnak nemzeti ünnepeink.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!