Örökség Világzenei Fesztivál lesz négy napon át Szolnokon

Kultúra, 2018.07.21

Csaknem húsz hazai formáció lép fel augusztus 17. és 20. között Szolnokon, a Neumann János Egyetem Gazdálkodási Kar aulájában és a Tiszai Hajósok terén két színpadon - olvasható a fesztivált beharangozó honlapon.

Augusztus 17-én, pénteken a Neumann János Egyetem Gazdálkodási Kar aulájban a Boban Markovics Orkestar zenekar lép fel. Augusztus 18-án, szombaton ad koncertet a Boga nevű jazzformáció, valamint az Ethnofil együttes a Tiszai Hajósok terén. Fellép továbbá a Kati Burns Ntett, műsoruk ázsiai dallamokból, magyar népdalokból és csángó hangszeres táncdallamokból áll. Hangszeres, énekes improvizációk, szokatlan - szibériai és indiai - énektechnikák és zenei kísérletek jellemzőek a produkcióra. Szombaton a Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár 2018 keretében a Ludas Matyi lesz hallható, a magyar meseirodalom egyik klasszikus alakja ezúttal kamarazenei kísérettel kel életre. Szintén ezen a napon lép fel a Mintha, a zenekar a Kárpát-medence népi dallamainak feldolgozásán kívül a középkor, kora-újkor trubadúr, minnesänger dallamait dolgozza fel sajátos stílusban. Hallhatja a közönség a Transnomad nevű együttest, valamint Tinakristinát, akinek saját szerzeményeit Fatou Gozlan multiinstrumentalista kíséri a fesztiválon. Augusztus 19-én, vasárnap a délszláv tamburazenét, valamint a balkán sűrűbb zenei hagyományát is hitelesen képviselő Babra nevű formáció zenél. A Mielotoxin együttes zenéje tangóharmonikán, dobokon, ütős hangszereken, elektronikus zongorán és számos fafúvós népi hangszeren csendül majd fel. Fellép továbbá a Voodoo Papa is Szokolay Dongó Balázzsal kiegészülve. A hét utolsó napján lép színpadra Fatou Gozlan, akinek énekstílusát elsősorban az afrikai törzsi hangzásvilág és ütemek jellemzik. Zenésztársaival saját szerzeményeket játszanak, és egy varázslatos világba kalauzolják a hallgatóságot, amelynek megteremtésében Shiva Cult indiai énekdallamai is segítségükre lesznek. Vasárnap fellép továbbá a Tindia Zenakar, az estét a tábortűz melletti Tisza-parti Folk-Party zárja. Augusztus 20-án, hétfőn, a Köztársaság Bandája szórakoztatja a közönséget, fellép a népzenét mindenki számára élvezhető, közérthető formában tolmácsoló Góbé zenekar. Hétfőn a folk-metalt játszó Dawhy, valamint a Kardos-Tomor-Molnár Trió ad koncertet. Hallható lesz a saját dalaikon túl népzenei feldolgozásokat is játszó és verseket zenésítő Virágom együttes is. Vasárnap és hétfőn hangszersimogatóval is várják a családokat. A fesztivált az "Ifjúságért" Közhasznú Egyesület és az Alt Productions közösen szervezi, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. közreműködésével. További részletek a http://festival.altpop.hu oldalon találhatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!