Örökség Világzenei Fesztivál lesz három napon át Szolnokon

Kultúra, 2017.08.15

Tizenhét hazai formáció lép fel két színpadon a huszonkettedik alkalommal rendezendő Örökség Világzenei Fesztiválon augusztus 18. és 20. között Szolnokon, a Tiszai Hajósok terén - közölte a fesztivál főszervezője kedden az MTI-vel.

Pap Béla elmondta: az 1996 óta évente megrendezett fesztiválon csaknem kettőszázhatvanan léptek fel mintegy ötvennégyezer néző előtt. Továbbra is cél, hogy sok fiatal zenész lépjen színpadra, számos friss produkcióban legyen része a közönségnek - hangsúlyozta a főszervező. A nyitó napon, augusztus 18-án, Ferenczi György és a Rackajam - vagy mostanában az 1ső Pesti Rackák névre hallgató zenekara - lép fel. Ezen a napon hallhatja a közönség a Stetl névre hallgató formációt is, dalaik közt felfedezhetőek a jazz, reggae, punk stílusjegyek. A zenekar elsődleges célja megismertetni a hazai közönséget a jiddis dallamvilág szépségeivel. Fellép továbbá a Boja egüttes, valamint a Korai Trancemission. Pénteken lép fel Meshinda együttes is, akiknek zenei világa magyar és indiai népzenei alapokon nyugszik. Augusztus 19-én, szombaton a Szolnokról indult és a reggae, a punk, a rock, a dancehall és a ska műfajok keverésével egyedülálló stílust létrehozó Tigris zenekar zenél. Hallhatja a közönség a Szlávics Anna-Rock Tamás szerzőpáros Cirkusz-KA zenekarát, a bajai alapítású StabilFrazír együttest, Nemes "Kölyök" Gábor klasszikus-fingerstyle gitárművészt, valamint a Green Spirit ír zenét játszó zenekart. Augusztus 20-án, vasárnap a Zuboly zenekar szórakoztatja a közönséget. A zárónapon színpadra lép még az Eclectica zenekar, a Desperado's névre hallgató együttes és a pszichedelikus folkrockot játszó Hangszedők is. A Zitherandom előadásában Debreczeni-Kis Helga és Dömény Krisztián citerás improvizációi lesznek hallhatók, Ziskó Olivér pedig "tűzdobolással" kápráztatja majd el az érdeklődőket. Pap Béla kiemelte: péntek délután magyar retro mesezenék csendülnek majd fel Péli Ildikó fuvolaművész és Balogh József zongoraművész előadásában. Vasárnap a kecskeméti Lóca együttes ad majd műsort a gyerekeknek. Szombaton és vasárnap hangszersimogatóval is várják a családokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!