Összegzés - Sonkoly Tibor kiállítása a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen

Kultúra, 2018.05.11

Összegzés címen nyílik kiállítás Sonkoly Tibor festőművész munkáiból szombaton a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen.

Sonkoly Tibor Hódmezővásárhelyen született, egész életében a csongrádi településen élt, alkotott és tanított. A város képzőművészeti életének ismert, elismert alakja, aki a helyi festészeti tradíciókból táplálkozik, és adta tovább ezt a tapasztalatot mindig tanítványainak - emlékeztet a művésztelepet fenntartó Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.

Mint a MANK felidézi, az 1966-ban átadott művésztelep, ahogy a szintén a szervezet tulajdonában álló Hódmezővásárhelyi Alkotóház is, a pincétől a padlásig megújult 2016-ban: hőszigetelték az épületet, kicserélték a nyílászárókat, és sor került a gépészet teljes cseréjére is. A felújítás eredményeként a művésztelepen négy műterem várja az alkotókat, ezek közül háromban pályázati úton kiválasztott művészek alkothatnak kedvezményes bérleti díj fejében, a negyedik pedig rövidebb időtartamra is bérelhető.

A Hódmezővásárhelyi Művésztelep műtermeire sikeresen pályázók 2016-ban vehették át kulcsaikat: Donka Gergely, Máté István Hunor és a most kiállító Sonkoly Tibor három évig alkothatnak a megújult terekben.

Sonkoly Tibor tárlata július 14-ig tekinthető meg a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen, előzetes egyeztetést követően.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!