Őszre halasztja tavaszra tervezett programjai többségét a Gyulai Várszínház

Kultúra, 2020.03.30

Őszre halasztja tavaszra tervezett programjai többségét a Gyulai Várszínház - tette közzé honlapján a teátrum.

A közlés szerint a március második felében és áprilisban tervezett kamaratermi előadásaik, programjaik többségét őszre halasztják. A Magyar Művészeti Akadémiával közösen Gyulán nyitották volna meg március 26-án a legendás rendező életművét és munkásságát középpontba állító Harag György-emlékévet, az ahhoz kapcsolódó emlékkiállítást, konferenciát és a tíz középiskolás csoport által életre hívott színjátszó fesztivált. A jelenlegi elképzelések szerint ezt október 1. és 4. között tartják meg.

Acsai Roland Farkasok című darabjának április 23-ra tervezett ősbemutatóját július 21-én szeretnék pótolni.

A közlés szerint a nyári összművészeti fesztivál programja - benne a Márai Sándor-napokkal, a Shakespeare Fesztivállal, a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivállal, a Vár Jazz Fesztivállal, az Erdélyi Héttel, történelmi drámákkal, vígjátékokkal, musicalekkel - a veszélyhelyzet kihirdetése előtt 95 százalékban készen volt.

Hogy mit sikerül megvalósítani belőle, az nagyban függ a veszélyhelyzet végének időpontjától, a bemutatók koprodukciós partnereinek és a vendégelőadások színházainak korábban nem tervezett nyári programjaitól. "Nagy valószínűséggel kitolódik az évad és augusztus második felében is lesznek előadások a Gyulai Várszínházban" - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!