Öt bemutatója lesz a jövő évadban a veszprémi Pannon Várszínháznak

Kultúra, 2018.04.16

Öt bemutatóra készül a jövő évadban a veszprémi Pannon Várszínház - mondta a teátrum igazgatója a városban tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

Vándorfi László közölte, hogy bemutatják a Béke presszó című zenés játékot, amelyet eredetileg a most záruló évadra hirdettek meg, de végül a 45 éves évfordulójához érkezett Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadás bemutatása mellett döntött a társulat. Az ősbemutató Géczi János, Likó Marcell és Vándorfi László közös alkotása, amelyben a Vad Fruttik zenekar dalai csendülnek fel színészek előadásában.

Hozzátette: a címadó presszó Inotán, az egykori Béke Művelődési Házban működött, jelenleg pedig a Pannon Várszínház egyik játszóhelye, az előadást pedig részben a Vad Fruttik azonos című száma ihlette.

Márton Gyula Csinibaba című zenés játékának bemutatóját - mely a Tímár Péter által rendezett és Márton Gyula által írt film eredeti, színpadi változata - Marc Camoletti Boeing, Boeing - leszállás Párizsban című vígjátékának bemutatója követi, Szelle Dávid rendezésében - mondta az igazgató. Ez utóbbi egy francia építészről szól, akinek három menyasszonya van, akik mindnyájan légikísérők különböző légitársaságoknál. Bár az építész igyekszik elkerülni, hogy a három hölgy találkozzon, egyszer mégis egy időben látogatnak el hozzá, amiből számtalan komikus helyzet adódik - tette hozzá Vándorfi László.

A színház műsorra tűzte Bacsó Péter A tanú című művének színpadi változatát Hamvai Kornél átiratában, valamint Hámos György és Vajda Anikó Mici néni két élete című vígjátékát. Ez utóbbinak két változata ismert, a társulat előadása inkább prózai elemeket tartalmaz, ragtime-os, jazzes összekötő zenékkel fűszerezve.

Az új előadásokkal együtt 21 darab lesz műsoron a színházban a következő évadban - fűzte hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!