Öt bemutatót tart a jövő évadban az Örkény István Színház

Kultúra, 2018.06.22

Öt bemutatót tart a jövő évadban az Örkény István Színház, ahol a következő szezonban Bagossy László és Kovács D. Dániel, Mohácsi János, Polgár Csaba, valamint Ascher Tamás is rendez.

Az elmúlt évadban összesen 351 előadást tartottak, 77-tel többet, mint az előző évadban. A teljes látogatottság 100,54 százalékos volt, összesen 93.840 néző látogatott el a színházba - olvasható a színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, a következő évadban Szandtner Anna elszerződik a társulattól, a grazi Schauspielhausban folytatja pályáját.

A színház Pünkösti Andor-díját a nézők szavazatai alapján az idén Nagy Zsolt nyerte el. A társulat tagjainak szavazása alapján a doktor Varsányiné-díjat Frank Mónika öltöztetőtár-vezető kapta.

A 2018/19-es évad bemutatói között van a Szvetlana Alekszijevics írásai alapján készülő Secondhand - szovjetűdök című produkció, amelyet szeptember 28-án tűznek műsorra. Az előadás alkotói között van Bagossy László és Kovács D. Dániel, valamint Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté, Vilmos Noémi, Walters Lili és a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztálya.

Szép Ernő Patika című darabját Mohácsi János állítja színpadra, december 15-ei bemutatóval. A Lélek legszebb éjszakája című, Jászberényi Sándor írásai alapján készülő produkció Polgár Csaba rendezésében, Ficza István és Nagy Zsolt szereplésével látható december 14-től a Stúdióban.

Ascher Tamás rendezésében Gorkij Éjjeli menedékhely című darabját tűzik műsorra. A darab bemutatóját 2019. április 12-én tartják.

A Stúdióban tavasszal egy további bemutatót is láthat a közönség, Gáspár Ildikó rendezésében.

A következő évad kezdetén, szeptember 8-án, a színház előtt az idén is megrendezik az Örkény kert elnevezésű egész napos szabadtéri programsorozatot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!