Öt magyarországi helyszínen lép fel a Háromszék Táncegyüttes

Kultúra, 2017.03.22

Öt magyarországi helyszínen mutatja be a Szerencsekrajcár című mesejátékot a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes március 27. és 31. között - közölte szerdán az erdélyi intézmény.

Az Ivácson László rendezésében, Benedek Elek meséje nyomán készült gyermekelőadás március 27-én a szolnoki Szigligeti Színházban, március 28-án a ceglédi Művelődési Központban, március 29-én a Nemzeti Táncszínház szervezésében Budapesten, a Várkert Bazárban tekinthető meg. Ezt követően a produkciót március 30-án Ajkán, a Nagy László Művelődési Központban, március 31-én Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban láthatja a közönség. Az erdélyi táncegyüttes magyarországi előadásait az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Az előadás eleven, emberi hangon mesél a bátorságról, a becsületről, a társadalomba való beilleszkedésről és a minden körülmények között való helytállásról. A produkcióba beépülő mondókák, rigmusok, névcsúfolók, gyerekjátékok, szokások egy olyan mesevilágot varázsolnak, amelyben a gyerekek saját magukra ismerhetnek, otthonukra lelnek - olvasható a táncegyüttes közleményében.

Az előadás koreográfusa Ivácson László, társrendezője Fazakas Misi, zeneszerzője Fazakas Levente, a jelmezeket Furik Rita tervezte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!